Dead Island 2 – Kipróbáltuk! Finom lesz!

Szerző: Game One Admin

2023.03.13.

A magyar forgalmazó, a MagNew jóvoltából lehetőségünk volt jóval a megjelenés előtt alámerülni egy újabb zombi apokalipszisbe. A volt Crytek UK csapata, immár Dambuster Studios néven megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítson a Dead Island folytatásával, elvégre a Homefront: The Revolution igencsak ratyi alkotásnak bizonyult tőlük (közben azért már villantak egy kisebbet a Chorus-al).

A folytatás ötlete még 2012-ben merült fel, de az eredeti lengyel csapat, a Techland már szerződésben állt a Warner Bros. Interactive Entertainmenttel és dolgoztak a Dying Light című nagyon hasonló témájú alkotáson. 2014-ben bejelentették, hogy a Yager Development csapatára esett a választás, akik 2015-ben le is léptek kreatív nézeteltérések okán, mivel a Deep Silvernek más elképzelései voltak. A Sumo Digital is tett egy próbát a zombikkal, de a Deep Silver úgy látta jónak, ha házon belül dolgoznak a projekten, így a Dambuster Studios pofozgatja már 2019 óta a Los Angeles és San Francisco környékén játszódó élőhalott apokalipszist.

A Dead Island első részének eseményei után járunk egy évtizeddel, mikor az amerikai hadsereg karantén alá vonja Kaliforniát és környékét, mert egy minden eddiginél kegyetlenebb zombijárvány üti fel a fejét. Egy repülőgépen próbáljuk elhagyni a fertőzött területet, mikor a gépen is elszabadul a pokol és elkezdik felzabálni egymást az utasok. A gép zuhanása közben lesz lehetőségünk az ülések között ugrálva kiválasztani a számunkra legszimpatikusabb karaktert, akivel túléljük a katasztrófát és egy híres filmszínész is a segítségünkre szorul a romok közül való kijutásban (na, meg a ránk rontó ocsmány dögökkel szemben).

Hat karakterből lesz lehetőségünk választani és már elsőre is látszik, hogy legkevésbé sincsenek átfedések, eltérő hátterű és motiváltságú karaktereket alkottak. Ryan egy dögös, kigyúrt stripper, aki testvérét szeretné megtalálni és mindent megtesz azért, hogy hazajusson. Ebben a súlyos helyzetben pesszimizmusa kifejezetten helytálló, stílusában pedig erősen szarkasztikus hangvételt üt meg. Dani egy dögös, Ír származású bolti eladó, aki a görkoris csapatával utazott L.A.-be és a csapatát szeretné megtalálni, meg persze kijutni a városból. Jacob Londonban született és tőzsdeügynökből kaszkadőrré vedlett édesanyja halálát követően, így számára szinte móka a zombik darálása. A rocksztár stílusa intellektuális idézetekkel társulva egy szórakoztató karaktert vetítenek előre. Amy egy nyugodt sportoló, tökéletes fizikummal, ami jól jön egy ilyen lehetetlen helyzetben. Pedig hiányzó lába pont, hogy hátrányt kéne, hogy képezze, de paralimpikonként a higgadt koncentrációja vezetheti őt sikerre a harcok során. A helyi származású Bruno testesíti meg a kemény gengsztert a csapatban. Kivarrt trendi gangsztánk jól bánik a késekkel és persze nem ijedt meg, mikor fegyvert kellett ragadni az élőholtak ellen. Carla pedig amellett, hogy veszélyesen dögös, hasonlóan kegyetlen is, elvégre vérében van a veszély, a zombiapokalipszis nem hozott különösebb változást a motoros kaszkadőrös életében, nem bánik kesztyűs kézzel a dögökkel.

HELL-A, pokoli kirándulás Los Angelesben

Ebben a pár órás próba lehetőségben betekintést nyerhettünk a Dead Island 2 alap mechanizmusaiba, a fejlődési rendszerbe, a játékmenet egyes elemeibe és nyilván az audiovizuális megvalósítás fincsi és nagyon brutális részleteibe. A szokásos sémát követjük itt is. A saját túlélésünk mellett a fejlődésünk jegyében bevállalunk néhány mellékes feladatot is segítve a többi túlélőnek és útközben minden kezünkbe kerülő fegyvert az élőholtak ellen fogunk fordítani. Temérdek műzliszeletet és energiaitalt zúdítunk le a torkunkon, míg halomra daráljuk a különböző zombikákat. Túl nagy újdonságokat azért nem vonultat fel zombi fajták terén a Dead Island 2, a játék első óráiban az alap zombik bohóc, tűzoltó és rendőr egyenruhákban színesítik a hentesmunkát, majd jönnek a köpködős, robbanós Slobberek vagy a kifejezetten idegesítő és halálos Screemarek. Utóbbiak sikításukkal tucatszám zúdítják ránk a rothadó ellenfeleket.

Ahhoz, hogy minél sikeresebben vegyük fel a harcot a fertőzött egyedekkel, két lényeges momentuma lesz a játéknak. A Skill Card alapú fejlődési és a munkapadoknál elvégezhető blueprint alapú fegyverfejlesztési rendszerek. A Skilljeinket a szintlépéshez kötötték, így fokozatosan oldódik fel egy-egy újabb kategória, mint Abilities, Survivor, Slayer, Numen, ahol különböző kártyákból válogatva szabhatjuk testre és variálhatjuk harcosunk harcstílusát. A kitéréses, hárításos összecsapásokat az egyes kártyák jutalmazhatják, így a konkrét képességek mellett, mint a repülő rúgás, életerőt növelhetünk vagy a taktikai fegyverarzenálunk újratöltődését gyorsíthatjuk meg. Ezzel fontos szerepet kapott a taktikus és megfontolt harc, elvégre nem mindegy, hogy milyen hamar dobhatunk újra gránátot vagy shurikeneket. 

A munkapadoknál elvégezhető javítások, fejlesztések hasznos plusz funkciókkal ruházhatják fel kedvenc kardjainkat, pörölyeinket, fejszéinket. Az egyes blueprintek megtalálásával vérzésnövekedést, fizikai, tűz vagy elektromos sebzéseket okozó módosítókkal (Weapon Mods) tehetjük még hasznosabbá a szerszámainkat, de növelhetjük sebzésüket, sebességüket, strapabíróságukat is, esetleg specializálhatjuk is vágó szerszámainkat a végtagok lemetszésére, ha Weapon Perket is választunk nekik. Az összegyűjtött ragasztószalagok, csövek, drótok, vegyszerek, rongyok, pengék, elektronikai hulladékok nem csak fegyverkezésnél hasznosak, de a Consumables pont alatt az egészségügyi csomagokhoz hasonlóan hasznos tárgyakat is készíthetünk.

Véres, beles, förtelmes?

Förtelmesen és fergetegesen brutális, tökéletesen prezentálja a jelen generációnk tudását, ahogy a rothadó testek kettévágva szétesnek darabokra. Tényleg az ütéseink, vágásaink hatására roncsolódnak a torzók. Lecsaphatjuk a karokat, lábakat, fejeket, a FLASH system lenyűgözően dolgozik, procedurálisan sérül a bőr, szakadnak az izmok és törnek a csontok. De a módszeres mészárláson felül számos ötletes és hangulatos küldetéssel készülnek a játékosok számára, ráadásul kisebb mikro feladatokként a gyűjtögetésre, kutatásra ösztönözve megtalálhatjuk számos jutalommal kecsegtető zár, lakat kulcsát, így a kábeles furgonja, a postafiókok a szállodában, vagy volt lakók széfjei mindig izgalmas kincseket rejthetnek és akkor még a biztosítékszekrények által elzárt készleteket nem is említettük.

Bár nyílt világú címként van hangoztatva, azért azt nem árt tisztázni, hogy pályákra osztották fel a játszóteret. Bal-air, Venice beach, La LA Land – Hollywood és a többi ismert terület, mind csak egy apró, de annál látványosabb és részletesebb szeletével várja majd a zombijárványos túlélőtúra résztvevőit. Van, hogy csak pár utcát és néhány luxus lakást kapunk a kertjeikkel bejárható területként (máskor egy városrészt, ami leginkább egy szálloda épületre koncentrál), melyek még így sem nevezhetők kicsinek, de nyilván nem egy óriási nyílt világú kalandozás lesz. Ez a történet vezette játékmenet esetében talán inkább csak előny, mivel így sokkal részletesebben, alaposabban ki tudták dolgozni az adott pályaszakaszokat. Persze azért még így is lesznek kicsit laposabb dupla sávos autóutak, amik ingerszegényebbek, mint kellene, de simán kárpótolnak majd minket az olyan ötletes placcokkal, mit egy filmstúdió díszletei.

A Dead Island 2 már a próba időszakban is kifejezetten jól futott, különös módon alig fordultak elő aprócska bogárkák. Talán a legzavaróbb a néha elcsúszó hang volt egyes átvezetők alatt. A cselekmény kezdetben kicsit lassan, óvatosan, komótosan indul, de úgy 4-6 óra elteltével folyamatosan kibővül, ügyesen tartja fenn az érdeklődést, jól adagolja az újdonságokat. Mire tökélyre fejlesztjük a közelharci fegyveres tudásunkat meg is érkeznek a lőfegyverek és egy fokozattal magasabb sebességre kapcsolunk. Addig pedig jó szórakozást biztosít a robbanó hordókkal való ügyeskedés, valamint a víz és elektromosság kapcsolatából fakadó megrázóan hatékony csapdák használata. A próbaidőszak pont egy király boss harccal záródott az egyik filmstúdió díszletei között, ami számos szempontból bizakodásra ad okot, ha tudják tartani a Dead Island 2 esetében ezt a folyamatosan megújuló összecsapásokat a látványos helyszíneken, akkor nagyon fogunk szeretni zombikat irtani a jövő hónaptól.

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5