Mégis átcsusszanhat az Activison üzlet?

Szerző: Game One Admin

2023.03.25.

Az elmúlt napok igazából a tech cégek és a hatóságok közötti hercehurcáról szólnak. Fő téma volt a TikTok amerikában való jelenléte, de ne maradt el a szokásos Microsoft biznisz sem. Úgy néz ki, ebben változott egy picit a hozzáállás.

Sajnos nagyon régen kell már a Microsoft Activision felvásárlásáról beszélnünk, ugyanis a hatóságok és a Sony sem látta egy ideig úgy, hogy megfelelő lenne ez az üzlet minden szempontból. A japánok szerint ezzel monopóliumot tudna elérni a redmondi brigád, ezért semmi módon nem szabad nekik ezt megengedni.

Sokáig ezen az állásponton voltak a hatóságok is, azonban most úgy néz ki, megváltozott a véleményük. A CMA sajtóközleményében elismerte, nem jelent ez a felvásárlás veszélyt a konzolpiacon, ugyanis nem torzítja azt. Nagy szerepe volt ennek a felhős színtérnek is, ugyanis a redmondiak rengeteg ígéretet tettek és szerződéseket kötöttek, hogy elhozzák az alkotásaikat másik platformokra is.

A következő hónapban tehát ki fog derülni, hogy végig mehet-e a történelem legnagyobb gaming felvásárlása. Április 26-ig ugyanis meg kell hoznia a döntését a CMA-nak ezzel az üggyel kapcsolatosan. Az Európai Unióval a pletykák szerint nem lesz probléma, ugyanis nekik már elég biztosítékot szolgáltatott a Microsoft ahhoz, hogy elfogadják és átengedjék az üzletet.

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5