TT Isle Of Man Ride on the Edge 3 teszt – Elszigetelődve

Szerző: Game One Admin

2023.06.12.

Egy kis sziget körbemotorozás jöhet? A milánói Raceward Studio megkapta feladatnak a Nacontól, hogy a Man szigetén megrendezésre kerülő őrült tempójú utcai versenysorozatot harmadik alkalommal öntse videojátékos formába, így a több, mint 100 éves múlttal rendelkező Tourist Trophy száguldáson most mindenki rajthoz állhat.

Az 572 négyzetkilométernyi területtel rendelkező, Ír-tengeri szigetecskén egy kelta királyság is létezett, aminek jelképét a Man sziget zászlaján és címerén is fel lehet lelni. Legmagasabb pontja 621 méter és 1100 kilométernyi úthálózattal rendelkezik, a gazdaságát gránit és ólom bányászat, offshore bankolás, mikroelektronika és természetesen az idegenforgalom határoza meg. Utóbbit nyilván az Isle of Man Tourist Trophy verseny is meghatározza, ami az egész világon különlegességnek számít. Az 1907 óta megrendezésre kerülő halálos száguldás kezdetben egy 30 kilométeres szakaszon zajlott, amit három évvel később közel megdupláztak. A híres Snaefell Mountain Course 60 kilométeres szakaszának rajtrácsak 5 nap időmérő erdményei alapján rendeződik el, hogy a géposztálytól függően 3 vagy 6 körös versenyben kiderüljön ki a legvakmerőbb pilóta az adott évben.

A fejlesztők igyekeztek is egy élvezetes fizikát alápakolni, ami visszaadja a halálos futamokat, elvégre ez a versenysorozat bizony már több életet is követelt a több, mint 100 éve alatt. Ha itt rontasz 300 km/h feletti sebességgel azonnal kettészakít egy útjelző tábla vagy szétloccsansz egy házfalán, szóval nincs hibázási lehetőség. Valószínűleg ezt a komolyságot próbálták kidomborítani a visszajátszás lehetőségének mellőzésével is, itt a rontás ki van zárva, mert akkor mégnagyobb feszkó fogja nyomni a vállunkat, hogy hibázás nélkül érjük utol versenytársainkat. A mesterséges intelligencia és a nehézség prímán paraméterezhető, így a kezdők is megtalálhatják az arany középutat az arcade élvezet és az idegtépő szimulációszerűség között. Sajnos még sokat kell dolgozni a rendszerek finomításán, hogy egy koherensebb vezetési élményben és fizikában lehessen részünk, ugyanis rengeteg a következetlenség a motorok viselkedésében. Olykor elég egy milliméterre elhagyni az aszfaltot és máris kivágódik alólunk a paripát, máskor pedig árkokon, dombokon keresztül repíthetjük és zúzunk tovább nagy sebességgel.

Álmodik a nyomor: A TT Isle of Man Forza Horizon akar lenni

Persze az alcímben rejlő összehasonlítás egy nagyon durva túlzás, lényegében a sziget szabadon bejárhatóságának lehetőségére próbáltunk utalni. Sajnos nagyon, gigantikus távolságra van egymástól a két brand, még a kurta farkú malacon is túl található a Microsoft játéka a Nacon alkotásától. Kapunk egy szigetet, amin van pár főútvonal és ezen körbe motorozhatjuk az ír-tengeren lötykölődő kis földdarabot. A tájak unalmasak, érdektelenek és ráadásul még a lakott területeken átvezető szakaszok is semmitmondóak, szottyadt kis falucskák, semmi élet vagy látnivaló. Az összehasonlítás egyetlen rozoga alapját talán ezen aszfaltszakaszokon szétszórt események és gyűjtögetni való látványosságok jelentik, de hosszú perceket fogunk monoton módon kétkerekezni, mire elénkkerül egy időmérő vagy Head to head repesztés.

Ahogy említettük az Isle of Man Tourist Trophy verseny egy hét leforgása alatt lezajlik, így érződik a Ride on the Edge 3 kapcsán, hogy más versenyjátékokhoz hasonló, több országot átíveló éves versenysorozat hiányában tartalmatlannak, kuszának és izzadságszagúnak tűnik a szigeten szétszórt néhány esemény. Ettől és a környezet fantáziátlan, álat és embermentes megalkotásától totálisan üresnek, élettelennek és unalmasnak érződnek a száguldások. Néhány helyen találni pár korlátok mögő zárt szurkolót, de a torz, kelta fajtalankodásból származtatható ikerszörnyek rémesen lehúzzák a színvonalat. Alapból ugye a sziget sem nagy, ráadásul a bejárható útvonal is karcsúka és mint említettük a karrier mód sem tartogat komolyabb mélységeket, mindössz két osztályban állhatunk rajthoz (Supersport és Superbike).

A kezdő események között azonnal betolnak nekünk egy Time Attack kihívást, amivel semmi baj nem lenne, ha nem az első ismerkedéses órában várnának el tőlünk egy 24 perces kétkörös időfutamot. A térkép útjait felfedezve a megtervezhető események, hivatalos és nem hivatalos kvalifikációs futamok, időmérő szakaszok, egy az egy elleni Face-off Challenge-eken felül Temporary és Task Challenge-ekkel (sima szakasz vagy körversenyek) múlathatjuk az időt. Míg konkurens nyílt területű versenyjátékokban is lehetőségünk van nevezetességek felkeresésére, azt itt a Discovery Challenge megnevezés alá szenvedték bele, giga trehány módon. Egy-egy ilyen ponton megállva látványosságnak nyoma sincs, mindössze egy szöveges ismertetővel lehetünk gazdagabbak a sziget izgalmasabb vagy unalmasabb jellemzői kapcsán.

A motorunk fejlesztésére is van lehetőség, mindössze meg kell látogatnunk a Inspection Bay helyeket és Upgrade pointok elköltésével javíthatjuk a mocink teljesítményét a különböző alkatrészek cseréjével. A többjátékos száguldás szerelmesei számára Multiplayer meneteket is helyet kaptak a legújabb TT feldolgozásban, sőt annyira komolyan gondolják az alkotók az online megmérettetéseket, hogy a ranglistákon felül még az e-sport irányába is kacsingatnak. Addig azért még nem áratana finomhangolni az egyes rendszereket és tartalommal megtölteni a játékot, hogy kevésbé legyen izzadság szaga a kampány módnak. Az utcai száguldás kapcsán az egyik legfontosabb paraméter azonban rendben van, ugyanis sokszor veszedelmesen jó sebesség érzet, amiből egyenesen következik, hogy brutális esések részesei lehetünk. Párszor csúnyán szembesülünk majd a pályák hétköznapi útszakaszos felépítéseivel, egy-egy elmért féktáv során könnyedén előfordulhat, hogy brutálisan átperecelünk egy kőkerítésen valamelyik angol paraszt szántóföldjére vagy Amelia néni kis virágágyásába döntjük bele a cangát.

Ezen a szigeten bármi megtörténhet

Az optimalizáltsága mellett (mondjuk ennyire gyatra megvalósítás esetében durva lenne, ha döcögne a cucc) technikai oldalról pozitívum, hogy rendes irányítással látták még a PC-sek számára is. Nem csak, hogy használható a billentyűzetes irányítás, de még kifejezetten eredményesek is lehetünk, ha kiismertük az utakat. A grafikai megvalósításról mindent elmond, hogy a tesztgépünk (DELL Precision 7550), ami csak egy Quadro T2000-es grafikus processzort dolgoztat, még így is vígan kipattintotta 30 FPS-el a Ride ont he Edge 3-at elénk Full HD felbontás és Very High grafikai paraméterek mellett. Még a Post-Processing Presetet is High fokozaton virítja.

A közeli modellek, tereptárgyak, épületek, növényzet is sajnos a szokásos elnagyolt, szemet szúróan elmaradott, kicsit olyan Milestone féle színvonalat hozzák a Raceward Studio fejlesztői is, de valahogy a brutális sebesség megszépíti ezeket a szakaszokat. Amire ellenben érdemes odafigyelni, hogy ha megállunk egy-egy útközbeni eventnél, akkor még véletlenül se kezdjünk el távolba révedni, elmerengeni a messziségben, ugyanis rémesen gusztustalan terepek tarkítják a környéket, ritkás fákkal tűzdelt dombok, túlexponált szántóföldek és ha ez nem lenne elég, akkor az engine még rendszerint későn pakolja fel a háttérben az objektumokat is a kopár, kopott, unalmas szakaszokon. Míg vizuálisan az eső az előnyére válik a programnak, addig a töltési idők és az audió részleg bizony durván visszarántják a TT Isle Of Man Ride on the Edge 3-at a középszer érdektelenebb kategóriájába. Az egyes motorhangok olyannyira nem sikerültek jól, hogy inkább egyenesen szarok és az olcsó zenei kínálat sem képes növelni az élvezeti értékét.

A játék teszteléséhez a letöltőkódot a Megnew Games biztosította.

Összegzés

A TT Isle Of Man Ride on the Edge 3 meglepően kellemes kis mocis cím lett, pedig a sok borulástól ezer sebből vérző pilóta folyamatos ápolásra szorul. Az utolsó nagy 60 kilométeres összecsapáson felül is több hosszú versenyen indulhatunk, de a precízen paraméterezhető mesterséges intelligencia a jól belőtt nehézséggel és segítségekkel esélyt biztosít egy-egy javításra, nem kell mindig azonnal újrakezdenünk. A gépek fizikája, viselkedése, úttartása kifejezetten jó, így érthetetlen, hogy az ütközésekre miért nem tudtak jobban odafigyelni. Az esések során egy nagyon keveset mutató fedélzeti kamerából láthatjuk az eseményeket, de sokszor észrevenni, hogy a versenyzőnk magatehetetlen teste milyen nevetséges viselkedést produkál. Az viszont kétségtelen, hogy a Raceward Studio elsőre egy egészen ígéretes projektet lapátolt össze, a jövőben maximális bizalommal tekintünk a motoros alkotásaikra.

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5