Crash Team Rumble teszt – Crash bekressel

Szerző: Game One Admin

2023.07.05.

Nagyjából fél évvel ezelőtt, amikor megláttuk az ausztráliai bandikut barátunk és társai akciódús előzetesét, felcsillant a szemünk, hogy csaknem érkezik a remekül sikerült It’s about time történetének folytatása!? Aztán, ahogy közeledtünk a trailer vége felé már szomorúan konstatálhattuk, hogy ez valami multiplayer cucc lesz, ami nagyon távol áll az imént említett folytatástól. Végül csak kaptunk teszt lehetőséget, így kipróbáltuk Crash-ék online doboz zúzdáját, ami meglepően szórakoztatóra sikeredett.

A Crash Team Rumble egy 4v4-es csapatalapú online stratégiai platformer, amelyben a crash univerzum ikonikus hőseit és gonosztevőit vehetjük irányításunk alá. A játék során két 4 fős csapat kerül egymással szembe, ahol Wumpa gyümölcsöket halmoznak fel, és közben próbálják megakadályozni az ellenfél erőfeszítéseit. Feladatunk, hogy minél hamarabb összegyűjtsünk 2000 Wumpa gyümölcsöt a csapat „bank”-jába, ezzel behúzva a nagyon pörgős és taktikus, nagyjából 5 perc hosszúságú küzdelmeket. Minden hős egyedi képességekkel rendelkezik, és kiválaszthat a csata előtt egy powert, azaz speciális képességet (egyelőre 7 közül választhatunk).

Ezeken felül vannak még Relic Stationök, amik minden pályán egyediek és más és más power upokat biztosítanak a csapatok számára. Az aktiválható gyémánt formájú platformokat, ha megfelelő ideig el tudjuk foglalni (és az ellenfél nem akadályozza meg az elfoglalásukat), akkor Wumpa boostot tudunk elérni ami +40% vagy +80% gyümölcs bankolást biztosít bizonyos ideig a csapat számára. Természetesen van életerőnk, ami automatikusan vagy valamelyik powernek köszönhetően töltődik, de ha kilöknek vagy KO-znak bennünket, akkor az addig összegyűjtött gyümölcs és relic elvész, és kb 5-6 másodperc míg visszaszállhatunk a csetepatéba. Egyébként van egy gyors és egyszerű tutorial, ahol Coco mindent elmagyaráz a játékmenettel kapcsolatosan.

Minden nap egy Wumpa és a doktor Wumpa

Alapvetően három különböző kaszt található a játékban. A Scorer, a Booster és a Blocker. Crash például egy scorer, akivel több gyümölcsöt tudunk összegyűjteni (maximum 130-at) és a Wumpák gyűjtése gyorsabban tölti a speciális képességét (power). A boosterek, mint Coco a gyémántok gyorsabb elfoglalásával ügyeskednek és töltik a különleges támadásukat. A blockerek, pedig próbálják megakadályozni az ellenfél gyümölcs bevitelét, vagy védeni a csapat bankját, ezért ők sokkal több HP-val rendelkeznek, valamint az ellenfél támadásai révén gyorsabban töltődik a powerük. Minden karakternek 3 egyénreszabott támadása van az ugráló és dash mozdulatok mellett, és eltérő szintezéssel rendelkeznek a health, wumpa, combat, mobility, difficulty attribútumok alapján. A különleges képesség (Power) változatosak, a területi támadást biztosító növény (köpköd és lassíthatja az ellent) mellett hűtővel healelhetjük a csapatot, vagy egy területet elektromossággal ellátó lényt is megidézhetünk (érdemes a bankokhoz közel használni), de van ami a Wumpa gyűjtést gyorsítja fel. Mindenki megfogja találni a saját játékstílusának leginkább megfelelő karaktert, nálunk leginkább Crash és Dr. N. Brio váltak be.

Minden pályán (jelenleg 9 érhető el) fellelhetőek egyedi kisebb és nagyobb relic stationök. Van amikor csak 5 relicet kell leadni (összesen 15 lehet nálunk egyszerre) és akkor egyéni boostot kapunk (de amíg aktív addig a csapattársunk is felveheti), vízilabdán felül szúrós gurulós acél ketrecbe is csapathatjuk egy rövidebb ideig, de van amikor a negyedik részből jól megismert maszkot vehetjük fel. Ha rajtunk van egy Akano maszk akkor gyorsabbak vagyunk és nagyobbat tudunk ugrani, de az ideiglenesen láthatatlanná tevő Lani-loli maszkkal is összefuthatunk. Szerezhetünk egy nagyobb, 30 relices power uppot, ami a csapat összes tagját segíteni. Ez lehet egy plusz bank, vagy lehívhatjuk Aku akut, ami ha aktív akkor plusz HP-t kapunk a gyorsaság mellett, de akár spirit guardianok is lehetünk. Egyes pályákon pedig még védelmünk is lehet, turret-ekkel vagy sárkányokkal óvhatjuk a bankunkat, sőt ezen pályaspecifikus elemekkel arra is van lehetőségünk, hogy falat húzzunk ellenfeleink elé.

Egyfajta Capture the Flag szerű játékmódra épül a Crash Team Rumbe, ahol a gyűjtögetés mellett nagy szerep jut a speciális képességek és a relic-ekből aktivált power upok taktikailag jól időzíett használatára. Jelenleg nyolc játszható karakterből válaszhatunk, Crash, Tawna, Catbat, Coco, Dr. Neo Cortex, Dingodile, Dr. N. Brio, Dr. N. Tropy (female), de az első szezon alatt, ami szeptember közepéig tart még jönni fog két új hős, Ripper Roo és Dr. N. Gin is. Ezek mellett készülnek még új pályákkal, powerekkel és egy új idő limitált játékmóddal is. Utóbbiból, azaz az új játékmódokra falat kenyér módjára van szüksége a Crash Team Rumble-nek, ugyanis porzik a játék lehetőségek terén. A competitive mód (random adja a mapokat) mellett azért megtalálható a pakliban egy practice match, ahol kiválasztott térképen botok segítségével begyakorolhatjuk a játékmenetet, de akár private matchet is csinálhatunk a haverokkal.

Gyümölcsszedés tétre befutóra

Tesztelés alá vetetük a platformok közötti átjárhatóságot is, így PlayStation 5-ről invitáltuk meg az egyik családtagot PlayStation 4 Pro-ról és hibátlanul működött a party. A jelenlegi generációs konzolok mellett az előző generáción játszók sincsenek elhanyagolva és akkor a Cross Play lehetőség révén simán móresre Wumpazhatjuk a haverokat, játszanak bármilyen platformon. Ha szigorúan szemtől szemben szeretnénk valakivel megmérkőzni akkor az 1v1-es mókára is van lehetőség (botokat is állíthatunk, ha kedvünk tartja), de privátban akár kooperálva egy barátunkkal is csapatot alkothatunk (a szerző gondolatai: Egy pillanatra eszembe is jutottak azok a régi szép Cod2es idők, amikor még tiniként klánokba verődve nyomtuk a warokat, és most is mekkora poén lenne már ha 4en partyban közben headsettel beszélgetve gyűjtenénk a gyümiket és közben aláznánk a népet!)

A fejlődés alapjai a már sok helyen alkalmazott Battlepass és XP kombinációja. A Battlepass több, mint 80 napig tart és 100 szintet lehet elérni és kozmetikailag tudjuk egyedibbé tenni kis hőseinkket. Az újabb hősöket vagy a különleges képességeket már az XP rendszer szintjei fedik fel, a profilunk esetében pedig a szokásos banner, embléma vagy győzelmi nóta megválasztása is adott. Ami pozitívum, hogy semmi mikrotranzakció nem található jelenleg a játékban, tehát mindent kitudsz farmolni a megfelelő mennyiségű játékkal. A karakter testreszabás egészen részletes, fegyver-skineket, ruházati kiegészítőket (kalap, táska), emote-okat, score effectet (gyümölcs betárolós animáció) adhatunk meg. Weekly XPeditions, ahogy a neve is mutatja kihívásokat rejt, előfordul Double hero XP hétvége vagy a játékmechanikákat, funkciókat gyakoroltató Aku’s First Asks kihívásokat is teljesíthetünk. Szóval van itt minden, mint a bucsuban, kár, hogy tartalom terén, mint a kevés játékmód mutat komolyabb hiányosságokat a Crash Team Rumble.

A játék teszteléséhez a letöltőkódot a Magnew Games biztosította.

Összegzés

Az őrült Crash rajongók valószínűleg jobban örültek volna, ha a sorozat régi party címét, a Crash Bash felújított változatát kapták volna meg, de biztosan élvezetes órákat fognak eltölteni a Team Rumble esetében is. Kissé túlárazottnak tűnik a 12 000 Ft-os árcédula egy online multiplayer-ért cserébe, de lehet, hogy nem kell sokat várni és elérhető lesz majd a különböző konzolok játékkatalógusaiban vagy egyszerűen pár hónap után free to play modellre váltanak fizetős rucikkal, karakterekkel, és powerekkel. Egyébként minden Crash kedvelőnek szigorúan ajánlott, mert egy jópofa pörgős, taktikus csapatjátékról van szó, de aki picit tanácstalan, esetleg úgy érzi nem ér egy multiplayer game ennyit, az várjon vele pár hónapot. Reméljük, hogy a játék nem fog a zseniális Knockout City sorsára jutni (sajnos június elején lelőtték a szervereket…) és inkább a Fall Guys vagy a Rocket League sikereit tudja majd megismételni.

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5