Aliens Dark Descent teszt – XCOM játékban Alienek?
Szerző: Game One Admin
2023.07.20.
Ne zavarodjunk össze, ezúttal nem a 2K és a Firaxis Games hozott tető alá egy újabb körökre osztott stratégiát, hanem Francia honból, a Tindalos Interactive műhelyéből érkezett a Focus Home Interactive égisze alatt egy akció-stratégia az Alien frencsájzt feldolgozva. És bizony milyen profi kis adaptációhoz lehet szerencsénk, a Tindalos a Battlefleet Gothic: Armadaval már letette a névjegyét, most az Alieneken volt a sor.
2198-ban vagyunk a Lethe holdon, a USS Otago fedélzetén, mikor a Bentonville űrsikló fedélzetén valaki egy szabotást hajt végre és elengedi a rakomány között szállított halálos Xenomorphokat. Ennek hatásával mindenki tisztában van, a lények halálosak és gyorsan szaporodnak a katonai egységeinkkel pedig azon vagyunk, hogy biztosítsuk a menekülésünket. A USS Otago kényszerleszállását követően pedig megismerkedhetünk a bázis menedzsmet szépségeivel is. Játékosként a fedélzetről taktikai döntseket kell meghoznunk, míg a harctereken a Xenok irtásában kell az élen járnunk. Rendesen felköthetjük a gatyát, mert fájdalmas végignézni mikor egy magas rangú fejlett egységünket elhurcolják keltetőnek egy üregbe. A történet színesítése kapcsán közelharci és lőfegyvereket is alkalmazó emberi egységekkel is meg kell majd küzdenünk, ugyanis a Darwin Era névre keresztelt szekta nem nézi jó szemmel a tevékenységünket. Egy Weyland-Yutani-ellenes csoport, akiknek tagjai a Xenomorphokat az evolúció egy újabb fokának tekintik.
Már az első küldetés világossá teszi, hogy itt szétkapnak, mint a fing, ha nem vesszük komolyan a taktikai és lopakodós harcokat. Nem kell fejetlenül robbantgatni, durrogtatni, a küldetéseink sokszor szólnak a kutatásról, felderítésről és nyomozásról. A megfontolt harcok a konkrét túlélésre mennek rá és a lassított taktikai módban nem árt alaposan átgondolnunk a lépéseinket. Az első órák meghatározóak Dead Hills településén, ugyanis a játék az első pályán az arcunkba tol egy Alien királynőt, és bizony nem csak menekülnünk kell előle. Sentry Gunokat telepíthetünk, a környezetben rejlő lehetőségeket aktiválhatjuk és lezárva mögöttünk az ajtókat kicsit faraghatunk a katonáink stressz és pánik szintjén.
Ne idegenkedjünk az Alienstől
Egy kis felvezetést és pár funkció bemutatását követően úgy bedobnak a mély vízbe, hogy öröm nézni. Nagyon csúnyán megtanuljuk, hogy miért magyarázták el az első percekben a fedezékbe bújást és az Alienek látómezejének elkerülését. Ameddig csak lehet lopakodjunk, használjuk a mozgásérzékelők telepítésének lehetőségét és próbáljunk takarékoskodni az akciópontjainkkal. Ha elszabadul a pofonofon, akkor igyekezzünk rövidre zárni a tűzharcokat, mert a zaj hatására egyre több dögöt csalogatunk a nyakunkba. Kummantás, kutatás és megfontolt, higgadt akciózás, különben csakhamar vágóhídon fogjuk érezni magunkat és csak rövid ideig tetszeleghetünk a hentes szerepében, csakhamar vágó állatok leszünk és még savban is megfürösztenek.
Fejest ugortunk a taktikai Aliens projektbe, pedig érdemes lenne kicsit átfutni a játékmenetet, ugyanis nem szimpla XCOM klónról beszélhetünk. A felső izometrikus nézet a csapatmenedzsment, parancskiadások során tesz jó szolgálatot, de ha kedvünk tartja egy-egy jobb akciószekvenciát közelebbről is megcsodálhatunk, mert levihetjük a kamerát az egységek szintjére. Mikor egy komolyabb támadássorozatot próbálunk túlélni a Sentry Gunok mögött begubózva egy sarokba és eregetjük a taktikai gránátokat, akkor ütős pillanatokat csíphetünk el lassítva. Bizony, lassítva, ugyanis a körökre osztott parancskiadás itt valós időben zajlik, igaz ilyenkor a taktikai eszközök alkalmazásának idején lelassul az idő és sokkal jobban meg tudunk tervezni minden összecsapást.
A képességeinket aktiválva, azaz elhasználva az adott számú, de folymatosan visszatöltődő Command pontjainkat, mondjuk a Shotgun alkalmazására vagy a távolabbról történő idegenek megfékezésére bevethető gránátvető elsütésére. Később lángzóróval húzhatunk egy tűzfüggönyt magunk elé vagy aknák telepítésével védhetjük be magunkat a dögökkel szemben. A küldetéseink során a fő feladatok teljesítésén és a túlélők kimenekítésén felül érdemes alaposabban átkutatni a terepet, mert a nyersanyagok mellett minden egészségügyi csomag, szerszám vagy tölténytár kifejezetten hasznosnak fog bizonyulni. Az Ammo Clippek a fegyvereink utánpótlásán felül a Sentry Gunok újratöltésekor játszanak szerepet, míg a szerszámok (Tool) ismeretlen területek felderítésére, vagy akár vész esetén Command pontokra is átválthatjuk őket.
A taktika egyébként lépten nyomon felüti a fejét, érdemes lehet megszakítani egy küldetést és inkább kimenekíteni a leharcolt, totál bestresszelt bakákat és inkább vissza jönni egy másik csapattal befejezni az, mert lehet, hogy akkora károkat szenvednek el, hogy akár egy hétbe telik, mire rendbe szedik őket a dokik és az agyturkászok. A későbbi pályákon pedig már nagyon nem mindegy, hogy nélkülöznünk kell-e a magasabb szintű katonákat, elvégre Smart Gunt csak hármas, Plazma Riflet pedig csak a hatos szinttől felfelé képesek kezelni a harcosaink. Sőt még a stressz mértékével is gond lehet, minél nagyobb traumának és életveszélynek vannak kitéve egységeink úgy romlanak az olyan statisztikai értékeik is, mint a célzás pontossága. Ráadásul még a mentési rendszer is ellenünk van, elvégre manuálisan nem menthetünk arármikor, így további stressz faktor, hogy a nagyon ritka automatikus mentésre hagyatkozva haladjunk előre sérült egységeinkkel vagy beáldozzunk drága szerszámokat egy helység teljes lezárására, ahol pihenhetnek kicsit a soldierjeink (a stresszességünk alapállapotra áll, az egészség és command pontjaink pedig feltöltődnek).
Ezekből a tojásokból aztán lehetne omlettet csinálni
Az XCOM játékok menedzser részét is sikerrel tették magukévá a franciák, de a legjobb az egészben, hogy eredményesen fuzionálták az Alien univerzummal. A javításra váró bázisunk, a USS Otago öt részlegre oszlik. A Commend Deck a kiindulópont, itt választhatjuk meg a küldetéseinket. A Medical Quarter szolgáltatja a sérült katonáink számára a felépülés lehetőségét, a Barracks pedig a katonáink felszerelését és kiképzését biztosítja. A Workshopban a fegyverzetünket tudjuk fejleszteni és erősíteni, míg a Laboratory-ban az általunk begyűjtött Xeno mintákból zajlanak hasznos fejlesztések (Stasis gránát, az észlelésünket nehezítő feromonok stb.).
A küzdelmek a nyomasztó, horrorisztikus, morózus helyszíneken alapból próbára teszik az ember idegeit, azonban, ha sikerül túlélni a fejek mellett cikázó Facehuggerek megtermékenyítésre irányuló támadásait, esetleg erőn felül teljesítve megállítanak egy Alien királynőt vagy csak egy végzetes sérülést követően a társak kimenekítik egy drone karmaiból az egyik társukat, amint az cipeli a tehetetlen testet a keltetőbe, na ezek brutálisan mély pszichés sebeket, traumákat, lázálmokat képesek okozni, amit bizony kezeltetni kell. Ezen feladat pedig a Medical Quarter kórházai részlege mellett található pszichiátriára hárul és bizony itt is lesz meló bőven mire kikezelik a sok paranoid, pyrophobiást és Borderline szindrómás bakát. Még a katonáink fejlesztését is meg kell gondolnunk, hogy mikor végezzük, ugyanis a küldetésről visszatérő katonák beszámíthatatlanok, ilyenkor képesek megmakacsolni magukat és helyettünk random válogatnak a képességek közül.
A frencsájzból mindent bele raktak a játékba, a felszínen közlekedhetünk az ágyúval felszerelt páncélozott ARC-vel (Armored Recon Carrier), ami védelemként is funkcionál, egyfajta mozgó lőtoronyként is alkalmazhatjuk, de megkaparintunk egy Power Loadert is, hogy trappassunk vele kicsit és plazma lövegeket hozzunk működésbe. Száz számra fogjuk gyepáljuk a csótányokat és a sima drónok mellett a torkunkat meghágó Facehuggerek, és a kisebb de gyorsabb Runnerök is zúdulnak majd a nyakunkba, időnként pedig egy-egy trappoló Pretorina, esetleg egy páncélozott Crushert is kapunk jutalomfalat (vagy mi leszünk a jutalom falat) ként. A lopakodás és a fedezékrendszer használat nem kapott komolyabb mélységet, ládák, bútorok mögé lekummantva nem fognak be az Alienek érzékei. Egyes küldetések során kifejezetten építenek is a fedezékek használatára, de a küldetésünk első szakaszában sem probléma, ha nem tudja a környék összes ocsmánysága, hogy merrefelé grasszálgatunk éppen. Egyszerűsége ellenére változatosabbá teszi az amúgy is állandó megfontoltságra ösztönző izgalmas játékmenetet.
A küldetések kifejezetten tartalmasak, hard fokozaton szétfingatják az embert, egy-egy misszió akár több órásra is nyúlhat, ami így vaskos játékidőt garantál, ez pedig az ár / érték arányra van jótékony hatással. Nem egyszer lesz, hogy újra kell gondolnunk a stratégiánkat. Apró taktikai trükk például, hogy érdemes lehet egy frontális támadás esetében lassú visszavonulásba kezdeni, mert a futással szemben séta közben folyamatosan szórják az áldást egységeink és a távolság növelésével is időt nyerhetünk, így az álló harccal szemben kevesebb sebzést szenvedhetünk el. A Xenok egyébként elszenvedhetnek azonnal végzetes kritikus találatokat is, de részletes hit box-uk révén bekaphatnak végtagokat leszakító találatokat is, így jókorát veszítve a sebességükből.
Az Alienek nem idegenkednek a gyilkolástól
Egy olyan Alien játékban, ahol komolyabb szerepet szánnak a történetnek, ott rendkívül kínosan festenek az ocsmány, baltával faragott karaktermodellek. Pedig az átvezetők alatt kénytelenek vagyunk ilyen karaktereket bámulni. Mert fogjuk nézni őket, ugyanis egészen kedvelhető történetet írtak a digitális videojáték adaptációnak. Nyilván kapjuk a tökös katonás beszólásokat, valamint a kiszámítható fordulatok sem maradhatnak el és egyes motivációk is elcsépelt fiókból lettek előszedve, azonban ezek ellenére is kifejezetten jól működik a Dark Descent története. Grafikailag számos sötét, nyomasztó terepet kell felderítenünk, ezeknél a részeknél nem rosszak a fény-árnyák hatások és egyébb effektek, azonban a változatos környezetek nem minden esetben sikerültek annyira részletesre, mint amekkora hardver igény társul hozzájuk. Optimalizáció terén lehettek volna kicsit lelkiismeretesebbek a franciák, ugyanis kéri a vasat rendesen már egy medium, high beállításhoz is FullHD felbontáson, megizzasztotta a DELL Precision 7550-es laptopunkat, vékonyan sem volt meg a 30 FPS.
Kisebb idegesítő bogarak beköszönhetnek néha, az egyik küldetés végén például hiába cipeltük végig a bekómázott társunkat, úgy írták meg a programot, hogy nem lehetett őt kimenekíteni és mindenképpen veszteségnek számított. Kezdetben nehézkes a térkép és kamera kezelés, olykor megkavarhat, hogy merre is nézünk éppen, de idővel bele lehet rázódni. Egyszer az is megesett, hogy a térkép funkciók között váltogatva egy visszafordíthatatlan hibába ütköztünk, ugyanis a kamera kiugrott az épületek fölé, így nem láttuk és nem tudtuk irányítani egységeinket. Beakadó scriptek is előfordulnak, például egy liftet nem lehetett aktiválni, így vissza kellett tölteni egy korábbi állást, ami nagyon fájdalmas volt hard fokozaton. Ezt leszámítva kisebb grafikai anomáliák, ugráló textúrák, villódzások és objektumokba beragadó ellenfelek okozhatnak kisebb zavart a hiánypótló alkotásnak minősülő Aliens Dark Descent kapcsán.
Összegzés
Egy ilyen ütítő nyári meglepetés mindig jól jön a kánikulában. Az Aliens Dark Descent egy tökéletes uborkaszezon killer, elvégre élvezetessen adoptálta az egyébként zseniális Alien frencsájzt, és mellé még játékként is kifejezetten jól sikerült, ami képes volt az XCOM széria alapjait átformálva ütős taktikai-akció játékként manifesztálódni. Egyszerre taktikus, feszült, borzongató és puskaporos, pont olyan, mint a Cameron féle Aliens mozi volt 1988-ban. Egy egészen kedvelhető történetet mesélnek el olykor kiszámítható módon, ami egy keményebb fokozaton simán órák tucatjaink keresztül élvezhető. Remélhetőleg a kisebb hibákat és a PC-s verzióban tapasztalható optimalizáció hiányából fakadó nagyobb hardver éhségét is korrigálják majd. A konzolos kiadások esetében pedif megintcsak pozitívan nyilatkozhatunk, ugyanis az irányítást meglepően működőképes formában sikerült kontrollerre átpakolni. A nyár meglepetése és egyben kihagyhatatlan alkotása lett az Aliens Dark Descent.
Pozitívumok
Brutálisan jól sikerült megragadni az Alien életérzést, atmoszférát, hangulatot
Funkcionális grafika mellé erős audio munka
Ütős sci-fi taktikai-akció orgia
Negatívumok
Egyes funkcionális fagyásokat előidéző programhibák
Optimalizálatlan, vizuálisan nem indokolja a hardverigényét
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.