Star Wars Jedi: Survivor teszt – Ebbe aztán van CALória

Szerző: Game One Admin

2023.08.11.

Négy évvel ezelőtt, amikor megjelent a Jedi: Fallen Order nem sokan gondoltuk, hogy végre egy történetközpontú, a Csillagok Háborúja univerzumot remekül bővítő játékot kapunk a képében. Igaz voltak problémák az optimalizálatlanság terén, éppen ezért kicsit félve vártuk Cal, BD-1 és a többiek legújabb kalandját. Még egészen élénken élnek bennünk az első rész PlayStation 4 Pro-s frusztráló élményei a megjelenésekor, így lehet a Survivor kapcsán is kellene várni pár hónapot, míg rendbe rakják és igazán élvezhető lesz.

Azt szögezzük le már az elején, hogy sajnos a Survivor is rossz állapotban jelent meg, ugyanis az nem normális, hogy a next-gen konzolokon rondán néz ki. Gyorsan tudjuk is le az optimalizáció körüli problémákat, mert igazából tényleg ez az egyetlen olyan dolog, ami miatt “deal breaker” lehet valaki számára a Jedi: Survivor. Igen a játék több héttel a megjelenés után is csúnya és rosszul fut PS5-n. Sajnos ebben a Respawn Entertainment nem tudott fejlődni az első részhez képest és kritikán aluli a teljesítményük, érthetetlen, hogy miért nem sikerül ezt rendesen kipofozni azóta. Konzolokon hiába érkezett több javítás is, a teljesítményen ez nem igazán látszik.

Kitörölhetjük a két grafikai móddal, ha az FPS szám ugyanolyan ingatag mindkettő esetében. A Performance módban felskálázott 1440p-t (van amikor 720p alatti értéket skáláz fel…) kapunk 40-60 FPS mellett Ray-tracingel, míg “Quality” (performance on/off van csak) módban 4K felbontás mellett 25-30 FPS között mozog ugyancsak sugárkövetéssel. Talán a legjobb megoldás jelenleg a motion blur bekapcsolása és a felbontás mód választása, majd később PS5 Pron vagy esetleg egy sugárkövetés nélküli teljesítmény móddal stabil 60 FPS mellett lesz igazán ütős a Survivor. PC-n pedig kis túlzással egy milliós konfiguráció kell ahhoz, hogy élvezhetően fusson a Jedi: Survivor. Mindezek ellenére a Survivor elképesztően zseniális lett, és minden téren minőségibb, grandiózusabb és értékesebb alkotás lett az elődjéhez képest. Lássuk is a részleteket.

Miután Cal megsemmisítette a holocront a Fallen Order végén, csapatunk szétszéledt és mindenki a maga útját járja. Öt évvel később vesszük fel a fonalat Coruscant legmélyebb bugyraiban, ahol Cal és új csapata egy szabotázs akciót terveztek Daho Sejan, a birodalomnak behódolt szenátor ellen. A dolgok viszont nem úgy sültek el, mint ahogy azt hőseink eltervezték és menekülés közben a Mantis súlyosan megsérült. Ezért fel kell keresnünk a segítség reményében csapatunk volt pilótáját Greezt, aki a Koboh bolygón telepedett le és egy Pyloon’s Saloon nevű kocsmát vezet, ami a későbbiekben a csapat “főhadiszállásává” fog vállni. Itt veszi kezdetét kalandunk, melynek kapcsán kellően izgalmas, és csavarokkal tűzdelt élményekben lesz része minden Star Wars rajongónak.

Érdekesek és jól sikerültek az új karakterek, a párbeszédek például az NPC-kel sokkal jobban meg lettek írva, ezzel egy élőbb, hitelesebb világot kapunk (az NPC-k egymással is beszédbe elegyednek). Komolyabb fejlődés figyelhető meg a karakter animációk esetében is, finomabbak, reálisabbak lettek a mozdulatok. Ennek köszönhetően a kivégzések kegyetlenül jól festenek, a változatosság mellé még a csonkolást is beépítették, szóval a leszakadó végtagok láttán nem kell meglepődni. Nagyobb ellenfelek esetén sajnos hajlamosak feltűnni a bugok. A skorpiónál nem egyszer a kivégző mozdulat során a levegőben lógott és nem az történt, mint amit valójában látnunk kellett volna, persze ez legyen a játék legnagyobb hibája, sokkal inkább megmosolyogtató, mint frusztráló. A kalandozáshoz pedig nagyon hasznos lett az új Ascension Cable névre hallgató eszközünk, amivel bele tudunk kapaszkodni bizonyos pontokba és oda tudjuk rántani magunkat. Kár, hogy nem mindig az történik a képernyőn, mint amit valójában szeretnénk, és ez egy idő után nagyon frusztrálóvá tud válni.

Egy újabb CALamajka

Szerencsére ebben az epizódban Cal már nem szakadt el az erőtől, mint padawan korában és jedi mesterként a játék legelejétől kezdve képes mindenre, amiket eddig megtanult. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fog elsajátítani új képességeket vagy nincsen semmilyen újdonság a játékban, sőt inkább az ellenkezője. Cal majd ki csattan az erőtől, így állat szelidítőként is megállja a helyét, például repülhetünk madár szerű lények lábait fogva (ezzel elérhetetlennek gondolt magasságokba is feljuthatunk), vagy lesznek olyan bestiák, amikre felpattanva gyorsabban tudunk eljutni egyik pontból a másikba (a Nekko mountok egyes helyszíneken nagyon hasznosak). Az előző részben megtapasztalt metroidvania játékelem megmaradt, sok hely lesz ahová csak később, a szükséges új képesség (például ugrás közbeni dash) használatával tudunk majd csak bejutni.

A harcok és a különböző dolgok gyűjtögetése után XP-t kapunk, amikből egy bizonyos mennyiség elérése skill pointot érdemel, amiket a meditációs gyűrűknél tudunk elkölteni. A fejlődési rendszer tehát ugyanaz, mint az előző részben csak nem egy nagy képességfára van osztva, hanem sok kisebbre. Három főosztály van. A túlélésre irányuló Survival (életerő növelés, automatikus dodge), a fénykarddal foglalkozó Lightsaber (a támadásainkat és a parry-t tudjuk színesíteni, erősíteni) és a Force (erő, telekinézis növelése). Utóbbi esetében újdonság a confusion, aminek hála már egy rövid ideig magunk mellé állíthatjuk a katonákat, és bizonyos bestiákat, de a droidokat továbbra is csak BD-1 tudja meghekkelni.

Öt különböző harci stílust (stances) nyithatunk meg, melyek mindegyike saját skill fát kapott. A single és double-bladed már ismerős lesz az előző részből, de most bőven vannak újdonságok is. A dual wield esetén két fénykarddal apríthatjuk az ellent, amik igaz kisebbet sebeznek, de gyorsabb és jobban lehet velük védekezni. Aztán van még a cross guard blade (olyan, mint Kylo Ren kardja), ami pallos szerűen viselkedik, jóval lassabb, de nagyot tud sebezni és jó a védekezés feltörésében. Ezúttal már beszerezhetünk a fénykardunk mellé egy sugárvetőt (blaster) is, amivel távolsági támadásainkat tudjuk kombinálni a közelharci sebzéseinkkel. Egyszerre viszont csak kettőt tudunk alkalmazni a különböző fegyver technikáink közül, amiket a meditációs pontoknál vagy a workbench-eknél bármikor cserélgethetünk. Egy végigjátszás során nem fogjuk tudni kimaxolni az összes technikát, de ha kiszeretnénk próbálni őket, akkor újra tudjuk osztani a képességpontjainkat, igaz ingyen csak egyszer, aztán már képességpontért cserébe.

A meditációs pontok szolgáltatta lehetőségek is bővültek, és szerencsére megjelent a fast travel lehetőség, ami nagyon hiányzott már a Fallen Order-ből is. A souls-like zsánertől örökölve adott pontoknál megpihenhetünk, ami az életerőnk és stimünk visszatöltődése mellett az ellenfeleinket is visszapakolja a pályára. A Perks rendszer pedig magáért beszél, 25 különböző jellemzőből válogathatjuk (midegyik más slot számot követel meg) össze Perkjeinket. A Wisdommal mondjuk több XP-t gyűjthetünk ellenfeleink legyakása során, de olyan is van, ami például a Block meter-ünket növeli meg.

Midikloriánokban gazdag projekt

Cal, BD-1 és a fegyverek testreszabhatósági lehetőségei elképesztően részletessé váltak. Megadhatjuk főhősünk haját, változtathatjuk arcszőrzetét, és már egy csomó ruha közül is választhatunk. BD-1 is tetőtől-talpig átalakítható és színezhető, viszont a Mantis most kimaradt. Fénykardunk és sugárvetőnk is teljesen darabokra szedhető és saját ízlésünknek megfelelően alakíthatjuk ki őket, szószerint elveszhetünk a részletekben; a fénykard nyalábok dőlési szögétől, egészen a fegyvereink kopási szintjéig paraméterezhetjük őket. Nagyon beteg, de egy igazi Star Wars rajongóknak a mennyországot jelenthetik.

Hat helyszínt barangolhatunk be hőseinkkel és ezek közül kettő, a Jedha és a Koboh valami elképesztően nagyok, a gyűjtögetnivalóktól és tennivalóktól szinte majd ki csattannak. A pályatervezők munkáját külön dícséret illeti, a bolygók nem csak látványosak, de kihívásban és hangulatban is erősek (a térkép és shortcut rendszerek kisebb finomításokkal maradt a régi). A sztori során lesz amikor már nem csak BD-1n lesz a társunk hanem beugrik segíteni egyes küldetéseink során új barátunk Bode (akit egyébként a Horizon-ból ismerős Noshir Dalal alakít) és az előző részből már jól ismert Merrin, akik nem csak a harcok során lesznek hasznosak a companion támadásoknak köszönhetően, hanem a továbbhaladásunk érdekében is segítségünkre lehetnek.

Hatalmas móka lenyomni a legendás bestiákat, de még ennél is üdvözítőbb, hogy kaptunk végre mellékküldetéseket (rumor) is. Logikai fejtörőket, NPC-k ügyes-bajos dolgainak intézését vagy valami aljasul brutális bossfight teljesítését vállalhatjuk el. A jutalom változó, kaphatunk új ability-t, esetleg erősebb perket vagy „csak” erőnk/életerőnk növekedését tehetjük zsebre. Kellemesen változatos feladatok, de önmagában is szórakoztató bóklászni kicsit és tenni-venni a Jedi: Survivorben. Kifejezetten izgikre sikerültek a Fractured Resolve névre hallgató challengek. Ezek az erő hasadások lehetnek ugrálós puzzle-ök, de akár az is előfordulhat, hogy egy 150 droidból álló hadsereg vár majd ránk perk és képességpontokért cserébe.

Csak, hogy érzékeltessük a Jedi: Survivorben meghúzódó lehetőségeket számos finom apró részletet lehet kiemelni. Fejvadász megbízásokat vállalhatunk el és 16 megveszekedett Bounty Huntert csíphetünk nyakon a Koboh bolygón. A központunk, azaz a galaktikus kocsma tetején lévő földbe magokat ültethetünk, így zöldítve kicsit a kricsmin. Megnyithatjuk egy minijátékot is, ahol a stratégiai érzékünket kell latba vetni. A Holotacticsban battle pontokból kell harcosokat vásárolnunk és a harctérre megfelelő stratégiai érzékünket segítségül hívva kell lepakolnunk őket (8 ellenfelet legyőzve kozmetikai cucmikhoz juthatunk). A korábbi BD-1-es beolvasások, Cal emlékfoszlányai, és a különböző dobozok vagy stim canisterek mellett ezúttal már magokat, datadiscseket, priorite shardsokat és erő, élet vagy XP növekedést előidéző esszenciákat is gyűjthetünk. A Vendoroknál pedig kozmetikai cuccokkal kacérkodhatunk és Perk slot fejlesztésekre költhetünk.

Összegzés

Végeredményben egy zseniális kaland lett a Star Wars Jedi: Survivor, mit sem számítanak a teljesítménybeli gondok, egyszerűen jó élmény játszani ezzel a játékkal. Megfelelő a platformozós ugrálos részek és a harcok, bossfightok aránya. Üdvözítő, hogy Cal-t teljesen egyénire lehet szabni a fegyverekkel és BD-1-nal egyetemben. Jól sikerültek az új ellenség típusok, és nagyon jól áll a semi-open world a játéknak. Sokkal élettel telibb lett a világ az NPC-k megnövelt számának köszönhetően, és rengeteg tennivalóval múlathatjuk az időnket. Aki csak a fő történetszálon akar végigfutni annak is legalább 15-20 órával kell számolnia, aki pedig mindent össze akar gyűjteni, minden mellékküldetést vagy legendás bestiát le akar gyűrni az nyugodtan számolhat 35-40 óra játékidővel. A DualSense is hozzáad az élményhez a hangszórójának, a haptikus visszacsatolásának vagy az erők használatakor felkeményedő ravaszainak köszönhetően. Az erő most is Cal-al és csapatával van, ha nem is a teljesítményben, de emlékezetes jelenetekben, epikus libabőrös pillanatokban jócskán lesz része annak, aki meglátogatja a Koboh bolygó Pyloon’s Saloon kocsmáját.

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5