Stellar Blade teszt – Penge a csajszi

Szerző: Game One Admin

2024.05.05.

Több, mint egy évtizede, 2013-ban a Dél-koreai Kim Hyung Tae megalapította a Shift Up stúdiót, és még Project Eve munkacímmel mutatták be készülő játékukat, amit eleinte PlayStation mellett Xbox-ra és PC-re is szerettek volna kiadni. Aztán 2021-ben egy State Of Play Showcase keretein belül kiderült, hogy csak és kizárólag PS5-re fog elkészülni, és egy évvel később azt is megtudhattuk, hogy a projekt hivatalosan a Stellar Blade nevet kapta.

Az ázsiai fejlesztőgárda első játékának tavaly kellett volna érkeznie, de a manapság már általánosnak számító csúszás a Shift Up csapatát sem kerülhette el. Az első kedvcsináló előzetesek még nem voltak elég meggyőzőek, de a megjelenés előtti ingyenes demó teljes mértékben képes volt felkelteni az érdeklődésünket, és kíváncsian vártuk, hogy mit tartogat majd Eve meglehetősen kidolgozott domborulatain kívül a Stellar Blade a PlayStation rajongók számára.   

A Stellar Blade világában az emberiséget elűzték a Földről a Naytiba névre keresztelt lények és a 7. légideszant egyik tagját, Eve-et, azaz egy „angyalt” alakítva az lesz a feladatunk, hogy az Elder Naytiba elpusztításával visszaszerezzük otthonunkat. Azonban az invázió katasztrófával végződik, és a partraszállást követően csak Eve és egyik társa Tachy maradnak életben, akit hamarosan el is fognak, míg Eve-et megmenti egy túlélő (Adam). Idővel csatlakozik Lily is, aki az ötödik légideszantos osztag túlélő mérnöke. Az alkalmi csapat Xionban, az emberiség utolsó fennmaradó városában húzza meg magát. A város vezetőjétől, Orcaltól megtudjuk, hogy négy Hyper Cellre és Alpha Naytiba magra lesz szükség a város helyreállításához, valamint, hogy eljuthassunk a Naytibák fészkéhez (Elder Naytibahoz). A sztoriban természetesen azért akadnak apró fordulatok, de nagyjából kiszámítható a történet alakulása.

Adam kedvességét illik viszonozni, így belemegyünk, hogy megpróbáljuk visszaszerezni az egyik Hyper Cell áramforrást, ami a romos Eidos 7 városában található. Sikerességünket pedig azzal jutalmazza, hogy felfedi az első Alpha Naytiba pontos helyét. Itt kezdődik a játék lényegében, és Adam drónjának a használatával is megismerkedünk, ugyanis nem csak kommunikációs célokat tölt be, de scannelni tud (kontroller tapipadjával), ami megmutatja az ellenfeleket, gyűjtögetni valókat és a közelben megtalálható használható tárgyakat.

A Stellar Blade egy akció-kalandjáték Soulslike elemekkel fűszerezve, ami leginkább a Nier vagy a Respawn Entertainment Jedi játékaira hasonlít. Ebben a világban a táborok lesznek a biztonsági zónák, mindegyikben találunk egy Vitcoint, amivel bekapcsolhatjuk az üdítőautomatát, így aktiválva a táborozási lehetőséget. Megesik néha, hogy áramellátás nélküli helyen járunk (a sivatagban és a kanyonos Wastelandben), így ilyenkor az első feladatunk a Solar Towerek működésre bírása lesz. Ezzel pedig aktiváljuk a mentés és pihenés lehetőségét is, szépen feltöltve életerőnket és különböző készleteinket. Na, de ennek a Stellar Blade világában is ára van, szokásos módon újraélednek az ellenfelek, nyilván a bossok kivételével.

Szintén az üdítőautomatáknál költhetjük el az összeszedett aranyunkat, amit életerőt visszatöltőkre, lőszerekre (töltények, gránátok), és más spéci cuccokra szórhatunk el. Az SP Initialiser a képességpontok újraosztásához elengedhetetlen, míg a WB Pump egy végleges elhalálozást megakadályozó eszköz. A nagyobb táborokban (Supply Camps) képességpontok elköltésével erősíthetjük karakterünket, craftolhatunk egy új ruhácskát és a pengénk, drónunk fejlesztésére (Repair Console) is van módunk. A Naytibák gyakásáért termelődő tapasztalatipontokból összegyűlt képeségpontokat egy ötágú képességfán kamatoztathatjuk (Attack, Survival, Beta, Burst, Tachy), ezzel téve egyre ügyesebbé és erősebbé Eve-et.

Itt sem minden fenékig tejfel

A Naytiba ellenség felhozatalért a koreai filmek szörnytervezője, Hee-Cheol Jang felelt, gyönyörű agyagmodellekkel segítette a fejlesztést és a modellezők munkáját. A játék nagyrészében Minionok, és a közepes méretű Warrior Naytibák ellen harcolunk, de szerencsére a különböző helyszínek, különböző típusú Naytibákkal rendelkeznek, így találkozhatunk meches dögökkel, bogaras és polip szerű lényekkel, a robotokat vagy nagyobb állatokat (oroszlán, bika) idéző fenevadak mellett (a csápos ember szerű példányokról már nem is beszélve). A főbb bossok az Elite és Alpha Naytibák egyes példányai pedig, mintha egyenesen a Resident Evil játékokból jöttek volna.

Az ellenfelek különböző módokon támadnak, vannak a sima támadások, amiket az L1 folyamatos lenyomásával kivédekezhetünk (ilyenkor is sebződünk, de nem annyira), vagy a kör segítségével akár ki is dodge-olhatunk. A piros támadássorozatok még védhetőek, viszont, ha sárgán támad, akkor a guard nem használható, egyedül a pontos kitérést használhatjuk. Ha a pengénk kéken vagy lilásan megvillan, akkor használhatjuk a Blink vagy Repulse speckó megoldásokat. Előbbi esetében (kéken támadó ellenfél és kéken villanó pengénk esetén) átsuhanjunk a szörnyeteg háta mögé egy Counter támadással büntetve a dögöt, míg a Repulse-t a lila támadásnál vethetjük be, ezzel egy állba rúgással földre kényszerítve a ránk támadót. Hirtelen támadáshoz Rush-olhatunk is, ami egy újratöltődő képesség.

Az erősebb bossok képesek Insta-kill támadásokra is, amiket kizárólag a távolsági fegyverünkkel tudunk kivédekezni, sőt lesz olyan ellenfél is, akit szinte csak úgy lehet legyőzni, ha tökéletesen hárítjuk egymásután az összes támadását, és levisszük az egyensúlyát, hogy egy erősebb támadást vihessünk be neki. Na, de akkor lássuk a harcrendszerben megbújó lehetőségeket. Ha az ellenfél nem vesz észre minket, akkor akár kivégző mozdulatokat is végrehajthatunk, mint egy orvgyilkos. Az Assault esetén fentről tudjuk támadni az ellent ráugorva, míg az Ambush akkor érhető el, ha sikerül a hátuk mögé osonni. Ahogy említettük az ellenfelek egyensúllyal (balance) is rendelkeznek az életerő és a pajzs mellett. Így, ha kellő számban tudunk tökéletes hárítást végrehajtani, akkor egy kivégző mozdulattal (Retribution) teríthetjük le ellenfelünket (a kisebbeknél elég 2-3 hárítás, míg egy bossnál 8-10 ügyes mozdulatra is szükség lehet).

Az életerőnket különböző potionökkel tudjuk menedzselni. Souls-like módra van egy alap életerő töltő, aminek a számát a játék során folyamatosan tudjuk növelni, de ezen felül vásárolhatunk még három különböző lötyit is (folyamatos, adott mértékű és terület alapú gyógyítási lehetőségek). A támadásainkhoz pedig három gránát (leterítő, pajzs és egyensúly csökkentő) és egy akna áll még rendelkezésre. Ahogy haladunk a történetben számos speciális támadást is megnyithatunk. A Beta és a Burst erősebb erőforrást igénylő támadások, amiket tökéletes hárítással és kitéréssel tudunk szerezni, tehát lesz egy BE és BU csíkunk a pajzs és az életerő csík mellett.

A játék közepe felé kapunk a God of Warból ismerős Spartan módot is (ennek nevét most fedje jótékony homály), melyet aktiválva Eve átváltozik egy rövid ideig egy másik karakterré és úgy fél percen keresztül különleges, egyedi támadásokat tud végrehajtani. Ezt az Ultimate támadást az ellenfelek sebzésével és megölésével tudjuk tölteni.  Ezeket a mozdulatokat és a különböző kombókat egyébként a képességfánál a táborban egy tréning szimulációban alaposan begyakorolhatjuk. Beállíthatjuk, hogy hogyan támadjon az ellenfél és még a speciális támadásaink kipróbálására is van lehetőség (kivéve az ultit).

Al Bundy: Dudák, dudák, nyamnyamnyam, Dudák, dudák, a csaj legyen buta

A játék egy pontján drónunk fejlesztést kap Lily-től, aminek köszönhetően távolsági fegyverként is tudjuk használni a felderítés mellett. Többféle lőszert is vásárolhatunk hozzá az alap sorozatlövős Slug, a robbanó rakéta és a shotgun szerű töltény mellett, mint például a Stinger, ami apró rakétákat jelent (bejelöli az ellenfelet és követi), vagy a Blaster Cell, mely egy vaskos lézernyalábbal pusztít. Ezen drón képességnek a föld alatti laboratóriumos szakaszok kapcsán lesz igazán jelentősége, mivel itt csak távolsági fegyverünket tudjuk használni. Ezek a fejezetek leginkább a Resident Evil Umbrella Corp. kísérleti állomásaira hajaznak, itt a fejlesztők próbálták kicsit színesíteni a műfajt a horrorossabb atmoszférával. Kifejezetten jót tett a változatosságnak a sötét folyosókon a csápos emberek puffogtatása.

Hiába kevés a fegyver a játékban, valahogy mégis nagyon jól működik a harc a távolsági lövésekkel, a specális támadásokkal, a kombókkal és kivégzésekkel, egyszerűen változatos és élvezetes lett a harcrendszer. Igaz simán van, amikor pár rossz parry-zés vagy dodge akár egy kis picsányi ellenfélnél is halált jelent, de az is előfordul, ha elkapjuk a ritmust, hogy egy boss-t pikk-pakk elintézünk szinte életerőt sem veszítve. Egyébként a nagyobb főellenségek adják a Weapon Core-t, ami a penge fejlesztéséhez szükséges. A Stellar Blade egy kis gyakorlással egy abszolút könnyen tanulható és egyben élvezetes móka.

A harcok mellett a játékban akadnak platformozós és QTE szekvenciák is, sőt még láda tologatós és lézersugár tükrözgetős puzzle elemekkel tarkított részek is színesítik a játékmenetet. A Horizonból jól ismert sárga foltok itt is mutatják a helyes utat, és alapvetően az ugri-bugri, mászások nagyon hasonlóak, mint a Horizon vagy Jedi játékokban. Kissé esetlen és dühítő, ha Eve nem arra ugrik amerre szeretnénk, vagy nem kapja el a kötelet / peremet, de ellensúlyozandó a lezuhanást szerencsére sokszor csak minimális életerő vesztéssel bünteti a játék, ugyanúgy, mint a Jedi játékoknál. Eve egy idő után kap egy fejlesztést Lily-től, aminek segítségével duplát is tud majd ugrani, amit idővel még egy Dash-el is megfejel, így képes lesz a levegőben egészen nagy távokat megtenni. A Sellar Blade világában egyébként kifejezetten nagy távolságok vannak, ezek leküzdése kapcsán kapott Eve egy gyors futás képességet, azonban a sivatagi távok megtételéhez el tudtunk volna viselni egy homokfutót vagy valamilyen járművet.

Egyes pályaelemek falon futási lehetőséget is biztosítanak, mint Cal Castis a Jedi-ban, sőt Eve képes a víz alatt úszni, akár a végtelenségig is, mert android révén nem tud megfulladni. A kisebb zuhanások során szintén elkerülhető a sebződés a rendszerbe épített Precise landing funkciónak köszönhetően, persze számít a pontos időzítés. Souls-like jellemvonások tárházát erősítik a leengedhető kötelek, melyek onnantól shortcut-ként fognak funkcionálni (ilyenkor Eve a pengéjét használva tud közlekedni). A QTE szekvenciák nagyobb boss harcok során is megjelennek, de akár az Uncharted 2-ből „csencselt” vonatos zuhanásos menekülésben is részünk lehet. Ha pedig már a fanservicet vagy a klasszikusok előtti tiszteletadást emlegetjük, akkor képzeljük el, hogy még a Sonic 2 bónusz pályájához hasonló csövekben is lesz alkalmunk siklani a pengénken.

Woke? Hagyjál már! Csöcsök és segg ezerrel

Eve-nek több, mint 70 Nano Suitot tudunk bezsákolni, amit egy végigjátszás során esélyünk sem lesz megszerezni. Egyébként akár Nano Suit nélkül is el lehetünk Body Suitban, ami olyan, mintha Eve „androidszült” meztelen lenne, igaz ebben az esetben nélkülöznünk kell a pajzsunkat, így sokkal sebezhetőbbek leszünk. De nem csak főhősnőnknek, hanem Lilynek, Adamnak és még a drónocskánknak is megnyithatunk új külsőket. Egyébként ezeket speckó kis kocka szerű dobozokban találhatjuk meg, és a táborhelyeknél tudjuk Vitcoin és egyéb más nyersanyagokért kikraftolni őket. Eve-nek még fülbevalót és szemüveget is tehetünk, de akár még fodrászhoz is elmehetünk vele, ha nem tetszik az alapvető hajstílus (akit zavarna a hosszabb séró, az választhat akár rövidebb ponytailt is).

Ezeknél a kozmetikai cuccoknál viszont sokkal fontosabbak az Exospine-ok és a Gearek, mert ezek alapvetően határozzák meg a harcstílusunkat. Számos változatot berakhatunk, például parryzést és dodge-olást segítő Reflex-Type Exospine-t és hozzáadhatunk még egy olyan gerinc komponenst is, ami az ellenfeleket tovább tartja lent a földön. A Gearek segítségével pedig növelhetjük a Burst támadásaink erejét, vagy alapvetően a pajzsunkat, esetleg csökkenthetjük a bekapott sebzés értékét. Összesen két Exospine-t és négy Geart használhatunk, a gerinceket pedig még fejleszteni is tudjuk a táborokban.  

A rucikon kívül gyűjtögethetünk kis dobozos italokat (49 féle üdítő, kávé, sör), melyekért különböző jutalmakat kapunk. A régiók között (9 van összesen) Adam Tetrapodjával tudunk gyors utazni, és számos memóriakártyát, dokumentumokat, kódokat gyűjtögethetünk. A sivatag közepén van egy oázis, ahol találkozhatunk Clyde-al, aki egy pecabottal örvendeztet meg minket, szóval még egy horgászós minijátékkal is múlathatjuk az időt (még mellékküldetésként is megjelenik a horgászat, a 25 különböző halacskát pedig nagyon nem mindegy, hogy hol és milyen csalival próbáljuk horogra kapni). Adott tevékenységhez (célpontok eltalálása, ellenfelek kiirtása, reflex alapú gomb nyomkodós minijáték) kötött ládákat is nyitogathatunk, ráadásul az igazán szaftos holmikat rejtő dobozkákhoz még passcode-ot is fel kell hajtanunk. Megérik az erőfeszítést, mert hasznos fejlesztésekhez szükséges nyersanyagokhoz, esetleg aranyhoz juthatunk. Mindenképpen vadászni kell a korábbi android „angyalok” holttesteiből gyűjthető energiákra, ugyanis ezek Body Core-t (életerőcsík) vagy Beta Core-t (spéci Beta támadás) fejlesztenek.

Xion városának hirdetőtábláját látogathatjuk a mellékküldetések végett, mind közül talán a matematikai feladványok a legérdekesebbek. Izgalmasabbak a felkérések (Request), nem egyszer még egy boss fight is kialakulhat, főleg, ha egy eltűnt csapatot kell megkeresnünk, akik egy óriási fenevaddal futottak össze. Az éneklő android lábának visszaszerzése egy kifejezetten ütős kis eseménynek számít az olyan küldik után, mint egy üveg bor vagy az eltűnt plüss mackó előkerítése. Xionban több boltos is csábít a portékájával, többszöri vásárlással növelhetjük az affinitást, ezzel egyre több dolgot szerezhetünk be tőlük. Roxanne-hez érdemes memóriakártyák ügyében betérni, Kaya többek között Geareket és Potionöket, Clyde csalikat, D1G-g2r pedig fejlesztést segítő fontos nyersanyagokat árul. Az a baj, hogy a mellékküldetések gyorsan repetitívvé válnak, és nem igazán izgalmassak, itt valamivel lehettek volna kreatívabbak a Shift Up fejlesztői.

Jelen generáció csúcs csöcs szimulációja?

Háromféle grafikai beállításból választhatunk. A Teljesítmény mód 1440p-s felbontás mellett garantált 60 FPS-t ígér, míg a Felbontás mód 2160p mellett maximum 30 FPS-t. A köztes megoldást szolgáló Kiegyensúlyozott (Balanced) módban pedig felskálázott 4K-t és célzott 60 FPS-t kapunk. Érdemes a Balanced módot választani, mert igaz, hogy a nagyobb területek, mint például a sivatagos Great Desertnél0, Xion városánál vagy a sziklás Wasteland egyes pontjainál be-be döccen és leesik a játék teljesítménye úgy 50-55 FPS-re, a nagyobb felbontásnak és a viszonylag tökéletes képfrissítésnek köszönhetően még mindig ez bizonyul a legjobb választásnak a három lehetőség közül.

Összességében egy szép játékról beszélhetünk, a karakterek jól kidolgozottak, a szörnyek kurva jól néznek ki, és a cső szerkezetű pályák is egészen jól festenek, de ha picit a távolba tekintünk azért jól látható, hogy enyhén kopottas a miliő. Viszont mégsem érződik annyira rondának az összkép, mint a Rise of The Ronin esetében (persze nem is egy nyílt világú játékról van szó), sőt a fejlesztők még a részletekben is elvesztek, ugyanis remekül prezentálják a vállon legördülő hajszálakat, atom menő ahogy leanimálták. Bugok szinte egyáltalán nem találhatóak a játékban, szökőévben egyszer talán megakadnak az ellenfelek egy-egy láthatatlan objektumban, vagy főhősünkre ragad egy doboz, de ennyi, nincsenek fagyások, durva programhibák. Ami meglepett, hogy mindössze 30 GB-t kér a játék a telepítésnél, ami a mostani 100+-os játékokat tekintve kisebb fejlesztői csodának tekinthető.

A DualSense nagyon szépen teljesít, sok mindent érezhetünk a tenyerünkben a játék során. Eső esetén a vízcseppek koppanását, míg harcok során a pengénk becsapódását. A távolsági fegyvereknél lőszertől függően változik a ravasz felkeményedése, és még a kontroller hangszóróját is hallhatjuk néha, legtöbbször a tökéletes hárítások során.
Kétségtelen, hogy Eve külső adottságait sikerült tökéletesre plasztikázni, a játékosok egy rész már soknak is érezte, így hangot adott véleményének, miszerint ilyen tökéletes idomokkal, domborulatokkal nem létezik emberi lény, akiről mintázhatták volna a karaktert. Az egyik népszerű közösségi oldalon érkezett is a válasz, ugyanis maga Eve-t megformázó, a karaktert eljátszó színésznő jelezte, hogy ő bizony tényleg ember és létezik.

Mi a helyzet az end game-el? Jó a kérdés, nyilván erre is gondoltak a fejlesztők és a jövőben megjelenő további plusz tartalmakkal is kábítják a népet. Ha a kaland végére értünk megnyílik a New Game+ játékmód, aminek köszönhetően minden képességet, fejlesztést és az összes begyűjtött valutát mind magunkkal vihetjük az újrázásra, amit akár egy nehezebb fokozaton (Hard) is megtehetünk. A képességfán újabb mozdulatokat aktiválhatunk, tovább fejleszthetjük pengénk és a healelés erejét, valamint drónunk képességeit is. Folytathatjuk a kirívó rucik beszerzését és bezsákolhatjuk a kimaradt halacskákat, memóriakártyákat és dobozos italokat is.

A megjelenés utánra belengetett plusz tartalmak kapcsán pedig olyannyira nem hamukáztak a fejlesztők, hogy már meg is érkezett a játékba egy patch kíséretében a Boss Challege Mode. A történet során megismert összes főszörnnyel (szám szerint 19-el) újra rendezhetjük a nézeteltéréseinket, ráadásul háromféle módban, Story, Normal és Hard verhetjük őket pépesre. Sőt, még kétféle Presetből is mazsolázhatunk. Ha az EVE Preset Maximumot választjuk, akkor minden spéci támadást, és gránátokat bevethetünk maximális életerő mellett, azonban, ha nagyobb kihívásra vágyunk, akkor az EVE Preset Minimum lesz a számunkra legmegfelelőbb választás.

Ilyenkor Eve pajzs nélkül, alacsony életerőn, erősen korlátozott kínálattal (nincsenek gránátok, kevés heal, egyféle lőszer stb.) vág neki az összecsapásoknak. Egy tapasztalt játékos normálon bő fél perc alatt végezhet a dögökkel, míg Maximum Hardon már két percen keresztül is harcolhatunk velük. A Minimum Hard pedig az igazi fingatós opció, akár két ütést bekapva már fekszünk is. Ha minden kihívást teljesítünk egy spéci rucit, a Neurolink Suitot nyithatjuk meg, és kosztümök terén már hozzá csapták a felhozatalhoz a Black and White Kunoichi Nano Suitot is. A patch pár foltozást is elvégzett a játékmeneten, így már nem kell egy befogott ellenfél esetén újra kijelölni a dögöt, ha időközben távolsági fegyverhasználatra váltanánk, ezentúl már automatikusan lockolva lesznek és a jövőben már az iránytűt is fixen kirakathatjuk a HUD-ra.

A játék teszteléséhez a letöltőkódot a Sony PlayStation magyarországi részlege biztosította.

Összegzés

A Stellar Blade egy nagyon szórakoztató játék lett. A harcrendszer kifejezetten változatos a lövöldözésnek, a speciális Beta és Burst támadásoknak, valamint az Ultimate csapásnak köszönhetően. Az ellenfelek Pazar kivitelezést kaptak és kellően “elborultak” lettek. Akad bőven gyűjtögetni való és Side Questből is kapunk viszonylag bőségesen, sőt még a zenékre is rá lehet ragadni, a főellenségeknél határozottan pumpálnak a metálos motívumok. Még az elavultnak számító QTE szekvenciák és az olykor nagyon ügyetlen és picit dühítő platformozós, puzzle elemekkel kevert részek is megállják a helyüket. A személyreszabhatóságot ráadásul még nem is említettük, ugyanis rengeteg ruha és kiegészítő nyitható meg Eve és társai számára. Mondjuk még így is a játék 2/3-nál bizony felütheti a fejét az unalom. Érdemes nem ráragadni a mellékküldetések farmolására, mert akkor kevésbé válik monotonná a Stellar Blade. A Shift Up első játéka igazán remekre sikeredett, de sajnos nem lesz az évvégi díjátadó gálák reális esélyesei között. Eve és társai sok zseniális pillanatot okoztak, de a kissé túltolt árcédula, a bénácska mellékküldetések, valamint a kaland végére repetitívvé váló játékmenet enyhe keserű szájízt okozhatnak a PlayStation rajongóknak. Ha a Dél-koreai csapat tanul ezekből az apró hibákból (ügyetlen platformer részek, unalmas mellékküldetések), biztosak lehetünk benne, hogy a következő alkotásuk még ennél is zseniálisabb lesz, mert a potenciál abszolút ott van a Shift Up csapatában. Kíváncsian várjuk mivel rukkolnak elő a jövőben. 

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5