A WWE 2K25 a Visual Concepts által fejlesztett és a 2K Sports által kiadott legújabb “professzionális” birkózószimulátor aktuális része kapcsán számos újítást és fejlesztést ígértek. A játékosoknak még mélyebb, kidolgozottabb rendszerkben és élvezetesebb játékmenetben lesz részük, kár, hogy ezekkel a hangzatos ígéretekkel már tele a padlás, szóval hisszük, ha látjuk. Járjunk is utána.
Csapjunk is bele a lecsóba! A WWE 2K25 egyik legnagyobb újdonsága az intergender mérkőzések bevezetése, amely végre lehetővé teszi, hogy férfi és női szupersztárok egymás ellen küzdjenek. A rajongók régi vágya teljesült ezen lehetőség bevezetésével, ráadásul szinte minden mérkőzéstípusban választható ez az opció, legyen szó akár 1v1, Tag-Team, Triple Threat, Battle Royal vagy más módokról. Ezáltal olyan álommeccsek is megvalósíthatóak lesznek, mint például Chyna és Eddie Guerrero összecsapása vagy akár egy The Rock és Scarlett hempergés is.
A játékban visszatér a Chain Wrestling mechanika, amely próbál egyfajta technikusságot megkövetelni, valamint mélységet is hozzáad a korábban ismert játékmenethez. Az összecsapások első szakaszában tudjuk maximum kétszer aktiválni ezt a minijáték szerű lehetőséget (feltéve, hogy aktiválva van ez a funkció). Egy kör alakú, Darths táblára emlékeztető panel jelenik meg, melyről választhatunk, hogy Wrench, Switch, vagy Attack or Drive akciót indítunk (nyilván azt érdemes választani, amiben a legerősebb a karakternk és gyengébb az ellenfél). Ez a funkció biztosítja, hogy különböző fogásokat és ellenfogásokat alkalmazzanak egymáson, növelve a mérkőzések idézőjeles realizmusát.
A fejlesztők a Submission Mini-Game-et is újragondolták, egy kezelhetőbb, intuitívabb megvalósítást kapott, így valamivel szórakoztatóbb lett a feladások kivitelezése, arról nem is beszélve, hogy igazságosabb lett a rendszer. A Barricade Interactions és a Ladder Match frissítései is hozzájárulnak a meccsek dinamikusságához, új mozdulatokkal és animációkkal gazdagítva a játékot (bőven ráfért). Hozzá tesznek a játékélményhez, őrültebbek lehetnek a mérkőzések, elvégre mostantól már jóval kreatívabb módon használhatjuk ki a környezet adta lehetőségeket. Kapott egy reformot a kamerarendszer is, harmadik személyű kameállással bővítették a felhozatalt, ezzel a perspektívával bele helyezték a játékosokat az események középpontjába, jókorát dobva ezzel a játékélményen, hiszen innen nézve adrenalin dúsabbak lettek az összecsapások.
Bloodline Showcase-től a menedzserkedésen át, egészen a Szigetig
A játékmódok szintén kaptak frissítést. A Bloodline Showcase mód középpontjában ezúttal a híres The Bloodline frakció áll (Anoa’i család), amelynek tagjai között olyan szupersztárok találhatók, mint Roman Reigns és a Usos. Ebben a módban a játékosok átélhetik a frakció felemelkedését és legnagyobb pillanatait, sőt még fiktív eseményeket is megélhetünk, elvégre a döntés sokszor a mi kezünkben lesz, ezzel megváltoztatva az eredeti történetek alakulását. Miközben Paul Heyman végig vezet minket a Bloodline történetén, különleges karaktereket és arénákat oldhatunk fel.
A karrier módként funkcionáló MyRise-ban ezúttal a játékos döntései már jóval nagyobb hatással vannak a történet alakulására (minden egyes karrierút teljesen egyedi). Két eltérő sztorivonal közül választhatunk, attól függően, hogy egy feltörekvő újoncot vagy egy visszatérő veteránt alakítunk. A dialógusok interaktívabbak, a karakterünk személyisége testreszabhatóbb, ezzel mélységet is kapott a karrier, ami ezúttal az NXT elleni lázadás körül bonyolódik. Egy csoportosulás átveszi az irányítást, ezzel pedig komoly hatást gyakorol a Raw és SmackDown műsorokra is.
Jókora frissességet hozott a WWE 2K25-be az újonnan bevezetett The Island mód, mely egy nyílt világú élményt kínál, egy interaktív, online WWE univerzumra építkező szigetet. Itt a játékosok saját szupersztárjukat irányítva különböző küldetéseket teljesíthetnek, miközben felfedezik a sziget különböző rejtelmeit (bizonyos területeken kihívásokat teljesíthetünk és eseményeken vehetünk részt, új képességekre téve szert), interakcióba léphetnek más karakterekkel, versenyekre hívhatják egymást és alaposan testreszabhatják megjelenésüket.
A MyGM és a Universe Mode is visszatér a WWE 2K25-ben tovább fejlesztett funkciókkal. A MyGM módban a játékosok egy saját brandet, egyedi birkózó szervezetüket irányíthatják, szerződéseket köthetnek, rivalizálásokat alakíthatnak ki, és menedzselhetik a nagyszabásó show műsorokat (már online is megmérkőzhetünk másokkal, hogy ki képes nagyobb bulit szervezni). A Universe Mode pedig lehetőséget biztosít egy saját WWE univerzum létrehozására, meghatározva a bajnoki címeket, rivalizálásokat és eseményeket. A megjelent promóciós lehetőség révén egyedi történeteket kreálhatunk, de olyan mértékben beleszólhatunk a dolgok menetébe, hogy nem csak a heti műsorstuktúra felett dönthetünk, de még a bajnoki cím sorsáról is.
A WWE 2K25 online módjai terén tapasztalhatóak még hiányosságok. A szerverek valamivel stabilabban viselkednek, azonban mégis előfordulnak idegesítő lag problémák és szakadások, különösen a nagyobb, többjátékos meccsek során ütik fel a fejüket. Az online matchmaking gyorsabbá vált, és a keresési lehetőségek is jobban testreszabhatók, ha valami általunk kedvelt módot szeretnénk tolni.
A MyFaction mód online funkciói tovább bővültek, de nem olyan mértékben, hogy indokolná a mikrotranzakciók egyre dominánsabb jelenlétét. Egyre erőssebben épít a kártyagyűjtésre és ebből kifolyólag a fizetős tartalmakra, ami a játékosok nagyrészét zavarhatja a pofátlansága miatt. Szóval a rendszere változatlan maradt az előző évekhez képest, most is dupla lehúzás szagot áraszt magából. Természetesen a folyamatosan érkező új szupersztárokat és arénákat felvonultató DLC-ket még nem is említettük. Persze a pénzecskét ki az, aki nem szereti?
Még mindig gatya a megvalósítás?
A WWE 2K25, ha félelmetesen realisztikus, next-gen grafikai ugrást nem is mutat, azért tapasztalható valamifélre előrelépés ezen a fronton is. A karaktermodellek részletesebbek és élethűbbek, a mozgásanimációk fluidabbak és természetesebbek lettek, sokat faragtak a vércikien béna momentumokból. A fény- és árnyékhatásokon szintén reszelgettek, így tovább növelték összhatásban a realizmus érzetét, sőt még a ring környékét is sikerült felpimpelni valamelyest. A közönség soraiban is vérfrissítés történt, a rajongók reakciói immár dinamikusabbak, szóval a mérkőzések hangulata érezhetően javult. A hangzás terén a kommentátorok az idei felvonásra sokkal inkább képben vannak, szinte már élesen reagálják le az eseményeket, és sokkal kevesebb lett a mellébeszélés vagy az ismétlődő duma.
A mesterséges intelligencia, vagyis a korábban agyhalott gépi ellenfelek ezúttal kaptak egy jókora trenírozást, egészen meglepő viselkedést mutatnak (pozitív értelemben), különösen a magasabb nehézségi szinteken. Taktikusabb megközelítést használna, gyorsan reagálnak a mozdulatainkra, és maximálisan próbálják kerülni a sablonos viselkedést. Az új blokkolási és kitérési rendszer is sokat dobott a játékmeneten, a küzdelmek elmozdultak picit a hitelesebb irányba, kevesebb a darabosság, ritkábban jelentkezik a tördelt gameplay, kevesebb a nyűg és a macera. Ezúttal már érzékelhető változás tapasztalható a különböző nehézségi szintek között is, érdemes próbálkozni a váltogatásukkal.
Összegzés
A WWE 2K25 egy újabb lépést tett előre az előző évekhez képest, ráadásul még be is vezetett pár érdekes újítást is. Az intergender mérkőzések, a The Island mód olyanok, mint a tavasz első virágai, azaz kicsit talán nagybb a füstjük, mint a lángjuk, de örülünk, minden próbálkozásnak, ami nem visszafelé mozdítja el a gatyás baromkodés virtuális megvalósítását. A fejlesztett játékmenet révén, egy újfajta irányt vett a széria, ami az elkövetkező években gyümölcsöző végeredményt is szülhet, egyszer még egy értékelhető WWE-játék is kigurulhat a Visual Concepts műhelyéből. Nyilván van még mit csiszolni, de összességében egy szerethető, sőt, ami még nagyobb szó, egy játszható epizód lett a WWE 2K25-ös.
Pozitívumok
Intergender mérkőzések bevezetése
Taktikusabb és mélyebb birkózórendszer (Chain Wrestling)
The Island mód, amely egyedi történetet kínál
Jelentősen javított grafika és mozgásanimációk
Jobban reagáló AI és változatosabb nehézségi szintek
Negatívumok
Egyes animációk még mindig szögletesek, merevek
A Bloodline Showcase egyoldalúsága és a MyGM megkötései bosszantóak
Kevés igazán forradalmi újítás a korábbi részekhez képest
Mikrotranzakciók túltolása a MyFaction módban
Az online meccsek során lag és szerverproblémák adódnak
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.