A Project Zero egy a Tecmo Koei boszorkánykonyhájában rottyantott igazi távolkeleti horror széria, ami a Maiden of Black Waterrel Nintendo Wii U exkluzív alkotássá vált, örvendetes, hogy most 7 évvel később kiszabadult a szellem a Wii U feliratú palackból és nem csak a Sony és Microsoft konzoljain (meg Nintendo Switchre is), de még PC-ken is azonnali rémisztésbe kezdett. A klasszikus Silent Hill széria rajongói dörzsölhetik a tenyerüket, mivel a Project Zero az akció-horror műfaj helyett a pszihés rémisztgetést részesíti előnyben. Pelusokat bekészíteni!

Hét évvel ezelőtt a Nintendo konzolján, Wii U-n éledt újjá a Fatal Frame, vagy itthoni nevén a Project Zero széria. A Kiotóiak néhány évre bezsákolták a projektet, elvégre alig volt exkluzív megjelenésük a bukdácsoló masinára, bár a túlélő-horror nem éppen egy családbarát műfaj, így ez a réteg zsáner nem biztos, hogy hatalmas közönségre talált, az egyébként is kisszámú Wii U tulajdonosok körében. Ezért is nagy lehetőség ez most a szériának a bizonyításra, ha a kiéhezett rajongók rácsapnak az egyedi horrorra, akkor talán még egy modern folytatás ötlete is felmerülhet a kiadónál, reméljük ezzel a felújítással szondázzák az igényeket.

Eredetileg a 2000-es évek végén, Keisuke Kikuchi és Makoto Shibata teremtették meg ezt a dermesztő, vérfagyasztó és ötletes elképzelést, valamint ráadásul valós spirituális élményekre alapozták és az sem elhanyagolható tényező, hogy Japánban tényleg létezik egy olyan vidéki birtok, ahol szellem tevékenységeket észleltek. A sorozat ötödik tagja, a Maiden of Black Water is igyekezett megtartani az alapokat, így főhőseink (leszámítva az író csókát) ezúttal is inkább hölgyek lesznek, akik mind rendelkeznek azzal a misztikus adottsággal, hogy látják a szellemvilág legrusnyább képviselőit, és a Camera Obscura segítségével képesek szembeszállni velük. A történet a ’80-as években játszódik, a Japán Hikami hegy közelében, egy fiktív falucskában. A településen különös dolgok történnek, sok a megmagyarázhatatlan eltűnés és az öngyilkosság, aminek valamilyen módon, de köze van a fekete vízhez. Hőseinkkel az lesz a feladatunk, hogy végére járjunk a misztikus dolgoknak és minél több entitást tángáljunk el kameránkkal.

Ne ijesztegess, mert jól lefotózlak!

A három különböző történeti szál fejezetekre osztva váltja egymást, ami kicsit színesíti a játékmenetet és különböző lehetőségeket, hangyányit változatosabb játékmenetet biztosít a tucatnyinál valamivel több Chapter átfotózása során. A harcrendszer hatékonysága a kamera kezelésünkön fog múlni. Mikor és milyen filmet, vagy lencsét használunk a gépünkkel, valamint milyen gyorsan és jó érzékkel tenyerelünk rá az elsütő billentyűre, ugyanis a kép élességétől és beállításától függ a bevitt sebzés mértéke. Sajnos a harcrendszer nem tartogat különösebb kihívásokat, pedig még fejleszthetjük is a speciális kamerát a dögökből kinyert Spirit pontok segítségével. Fontos odafigyelni, hogy kerüljük a nedvességet, és itt most nem a bugyingókra kell gondolni, ugyanis a karakterek a Black Waternek köszönhetően sokkal sérülékenyebbek lesznek nedves állapotban.

Míg az eredeti Wii U-s kiadásban a gamepad mozgásérzékelője nagy szerepet kapott a Maiden of Black Waterben, hiszen úgy kellett használnunk, mintha valóban egy fényképezőgépet tartanánk magunk előtt a harcok során. Míg akkor ez a játékelem egyben különlegessé, de hosszútávon idegesítővé is tette a játékot (igaz opcionális funkció volt), addig a PC-s kiadásra hiányzik ez a fajta egyediség. Ha személyi számítógépen kóstolnánk bele a szellemképek durrogtatásába, akkor azonnal csatlakoztassunk egy kontrollert, mivel az egér és billentyűzet, mint vezérlő eszköz teljesen használhatatlan. Míg mozogni és futni könnyedén tudunk a klaviatúra gombjaival, addig a forgás és a kamerakezelés újabb billentyűkkel (plusz további gombok a befogáshoz és az élesség állításhoz) kínszenvedéssé teszik a játékmenetet (elméletileg a fejlesztők hamarosan lehetővé teszik az egérrel való célzást). Polip legyen a talpán, aki így képes az amúgy is kicsit vontatott, lassú játékmenettel megáldott, totálisan szűk és lineáris pályákon élvezetesen szerencsétlenkedni.

Megfáradt szellemek elhaló nyögései

Technikailag a portolás sokszor a katasztrófális kategóriában mozog, az irányítási gondokat már említettük, de igen komoly töltési időt is képes produkálni és a grafikai opciókat sem mérték túlságosan bőkezűen. A felbontást csak 2560×1440-ig tolhatjuk és az élsimításon kívül más látványfokozót ne nagyon keresgéljünk. A környezeti elemek elnagyoltsága és a textúrák minősége még a hét évvel korábbi szintet sem képes megütni, egyedül a főhős karakterek mutatnak még most is kifejezetten dögösen (horror műfajhoz talán túlságosan comb és csöcs centrikusak a modellek) és az animációikat is el lehet fogadni. Az atmoszféra sokszor nagyon eltalált, hatásos és velőt rázó, amit nem a döbbenetes grafika realisztikussággal értek el. A látvány amolyan ízig vérig távolkeleti alkotás, de legalább a karakterek jól néznek ki és dögösek, már ami a csajokat illeti. Az animációk még rendben lennének, viszont az irányítástól sokan, rövidtávon harakirizni fognak. De ha nem az irányítástól, akkor a hamar monotonná váló, önismétlő lineáris játékmenettől.

Nem tudom, hogy áldás vagy átok, de a játékidő sem lett túlnyújtva, az újra játszást pedig a sok gyűjtögetés nem igazán szorgalmazza. Puzzle-ök megoldásával nem kell stresszelnünk magunkat, csak durrogtatjuk a képeket, vagy esetleg néha egy kicsit lopakodunk, meg egyes karakterek tudják máshogyan is használni a fényképező gépet, az író Ren Hojo például sorozatot is tud lőni. Örvendetes, hogy audio fronton a hangeffektek rendben vannak, de az angol szinkron helyett érdemes lehet az eredetit is megpróbálni, de ezt a rajongóknak tuti, hogy mondani sem kell. A legújabb Project Zero nem több egy erősebb iparosmunkánál, azonban hangulata és hiánypótló mivolta erősíti Wii U-s jelenlétét, és a parára fogékony játékosok fizetési hajlandóságát.