Félve, mégis gyermeki kíváncsisággal vártuk a ’80-as és ’90-es évek legkirályabb sci-fi zsaruját. NEM, NEM a Dredd bíróra gondoltunk. Már 36 éve, hogy Paul Verhoeven megrendezte a Robotzsarut, ami lenyűgözte a nézőket fantasztikus cyberpunk világával és vészjósló jövőképével, melyben nagyvállalatok uralják a világunkat, a bűnözés pedig katasztrófális méreteket ölt, amivel a hagyományos rendőrség már képtelen megbirkózni. A RoboCop: Rogue City-ben saját kezünkbe vehetjük a söprűt, amivel kipucolhatjuk Detroit mocsokban úszó utcáit.  

Az alap történetet remélhetőleg mindenki betéve tudja. A közeljövő sötét disztópikus világában járunk, ahol megavállalatok bitorolják a hatalmat, Detroitban például az Omni Consumer Products (OCP) próbálja megfékezni a sosem látott méreteket öltő bűnözést. Itt már mit sem érnek a hagyományos kopók, ide szükségletek nélküli, azonnal hadra fogható egységekre van szükség, akik nem támasztanak félelmet, nem kérdőjelezhető meg a lojalitásuk, lepattan róluk a korrupció és vakon követik a parancsokat. ED-209 pont ilyennek készült, de ezen gépesített igazságosztó (kivégző pusztító technológia) még nem áll készen a bevetésre, azonban főhősünk Alex J. Murphy pont brutális kínzások közepette veszíti életét a bandák elleni harcban, melynek következtében a fejének egy részét megmentik és a RoboCop projekt részeként agyát egy gép irányítására használják fel.

Meglepő, de nem egy gyors puffogtatós kalandhoz lehet szerencsénk, pedig mikor először lehetett hallani a RoboCop videojátékos adaptációjáról, akkor még az is megfordult a fejünkben, hogy egyfajta railshooter zsánerbe oltott céllövölde játékkal fogják kiszúrni a szemünket, amolyan Rambo The Videogame módon. Tartalmas elsőszemélyű bűnüldöző kalandhoz lehet szerencsénk, ami számos történeti szálon keresztül próbálja fenntartani az érdeklődést. Hosszan elnyújtott unalmas küldetésekből sem lesz hiány, ahogy a néhány peres, olykor humoros mellékes missziók is igyekeznek szórakoztatni a játékosokat.

Rendszerint akár egy órát is felölelő nagy küldetések görgetik a cselekményt, még hősünk előtörő emlékképeivel is találkozhatunk, durvább sérülések hatására hangok és misztikus szituációk manifesztálódnak előttünk. A küldetések végén pedig helyet foglalunk a kis székecskénkben, kiértékelik a teljesítményünket és válaszolgatunk az agykurkasz kérdéseire. A válaszaink egyébként más esetekben is kihatással lehetnek a történetre vagy az egyes karakterek másféle képet alkothatnak rólunk.

Már élő szövet sincs a fémvázon

Több különböző történeti szálat kell majd folyamatosan pátyolgatnunk, ezzel is próbálták ellensúlyozni a játék gyengébben sikerült elemeit. Meg kell kicsit fingatni az OCP-s bandat. A súlyosan megsérült társunk ügyében is teljesítenünk kell, a Nuke kápszi terjesztésének sem lenne rossz gátat szabni és a rendszerünkben megjelenő glitchek és furcsa emlékképek megszüntetése is kardinális probléma.

Ellenfeleink a helyi bűnözők soraiból kerülnek ki, a motoros bandáktól egészen az OCP robothadseregéig, a kezdeti harcot ellenük pedig szolgálati oldalfegyverünkkel vehetjük fel. Idővel komolyabb stukkereket is összeszedhetünk a harcok során, a rögzített gépágyúkat is letéphetjük, de számos tereptárgy, mint székek, monitorok vagy robbanó eszközök is azt a célt szolgálják, hogy megmutassuk a csürhének, hogy hol a helye?

A küldetések teljesítésével, a terepen a drogok, lopott szajrék és hamisított okmányok begyűjtésével, persze a harcokon felül tapasztalati pont jár, melyek adott mennyiségekként szintlépés és elkölthető képességpontot generálnak. Alapból nagyon kemény, ahogy felkapjuk a rosszfiúkat és méterekre hajítjuk őket (ha nem éppen a falba vagy a plafonba próbáljuk beépíteni satnya szervezetüket), de idővel olyan aktív képességekre is szert tehetünk, mint a gyors helyzetváltoztatást, durva lökést biztosító Dash, vagy a sérülések ellen védelmet biztosító pajzs.

Passzív okosságnak fejleszthetünk 30%-al gyorsabb XP gyűjtést, életerő visszatöltődést, vastagabb lövedékeket is visszaverő páncélt és természetesen megnövelhetjük sebzésünket is. Azért az ölésekkel meghosszabbítható slow motion mód és a gyilkos shockwavet képességek sem az utolsók közé tartoznak. Breachelhetjük az ajtókat, ha ellenfelek várhatóak a túloldalon és lassítva megpróbálhatjuk gyors fejlövésekkel rövidre zárni a látogatásunkat, ami annál is inkább fontos, mert lehet túszokat tartanak fogva, akik élete ilyenkor a gyorsaságunkon is múlhat. A filmből ismert brutál tökös falon át történő bekukkantást is eljátszhatjuk néhányszor.

Egyetlen fix marokfegyverünk egy kifejezetten különleges mordály, ugyanis a pályákat átkutatva találhatunk hozzá pár fejleszthető újabb alaplapot, így személyre szabhatjuk a csúzlikánkat. A lapokon a chipek elhelyezésével juttathatunk energiát az olyan tulajdonság növelő csomópontokhoz, mint a tárkapacitás növelés, a nagyobb sebzés, az újratöltés rövidsége vagy a páncéltörő képesség. Érdemes figyelni, hogy a képességcsökkentő szakaszokat még véletlenül se kössük be, ellenben az extra tulajdonságokkal, PERK-ekkel. Növelhetjük a vérfürdőt, sorozat helyett tüzelhetünk lövedékekként nagyobb sebzésért, sőt még robbanós DOOM DOOM golyókat is csatasorba állíthatunk.

Gépesített hadviselés

Míg egyes mini küldetéseire rá tudjuk fogni, hogy a ratyiságuk felfogható ügyes húzásoknak, addig az ED-209-es lépegető csirkével szemben folytatott bossharc az a videojáték ipar egyik mélypontja. Kezdetben a lassan döcögő hősünkkel rohangászunk az energiatöltő csomagok után és próbáljuk a robbanószerekkel, palackokkal gyengíteni, de néhány perc után rá fogunk jönni, hogy beállva egy fedezék mögé, úgy tudjuk percek alatt szitává lőni az EDikét, hogy meg sem sebez minket. Egy furgon roncsa pont annyit takar, hogy csak mi tudjuk sebezni a szerencsétlent.

*Megjegyzés: Ha kifejlesztettük a dash, pajzs képességeket sokat segíthetünk magunkon, ahogy egy robbanó golyós, újratöltés mentes alaplappal szerelt stukker is sokat segíthet a dolgunkon.

A nyílt városrészen, Downtownban nem csak a küldetések között kell rohangásznunk (már amennyire egy Robotzsaru képes rohangálni), hanem mellékküldetéseket bevállalva akár játszhatunk közlekedési rendőrt, vegzálhatjuk a renitens személyeket, vagy egyszerűen csak segíthetünk a polgároknak vagy a rend őreinek egy-egy komolyabb akcióban erősítést nyújtva. Dohányzás tiltott helyen egy benzinkúton, vagy túl közel parkolt az egyik paraszt a tűzcsaphoz? Büntetést neki! A kisebb kihágásokat, mint a politikai plakátok összefirkálása, a parkokban való rendetlenkedés vagy a csövik szemetelése elintézhetjük szóbeli megfedéssel is. A fedélzeti számítógépünk és a beépített szupertechnológiák révén gyors nyomozásokat is lenyomhatunk alaposan átvizslatva a bűntények helyszínét, de néhány hasznos infóért cserébe diagnosztizálhatjuk a hibát egy autószerelő műhelyében, sőt még a javításban is részt vehetünk.

Azonban a küldetések olykor értetlenséget gerjeszthetnek bennünk. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért a Robotzsaruval kerestetik meg az eltűnt macskát, ráadásul nem egy oktató küldetésről van ám szó. Mondjuk később sem mentek a szomszédba szopatós feladatok ügyében a fejlesztők, elvégre ki más menne az infralátásával felcsapni a biztosítékot az őrsön, ha nem a gépember. A zuhanyzással végző finnyás munkatársunknak pedig persze, hogy mi keressük majd meg a törcsijét az öltözőben és a totál szétcsapott, saját végtermékeiben pácolódó csövit is a Robotzsaruval cipeltetik le az alaksori, nevelő célzatú cellácskába.

Nagyon erősek a Rough City szélsőségei. Egyszer karcos, mint a kvarchomok, máskor pedig úgy tükröződik, mint az igazi nagyágyúk. A fő karakterek még valahogy csak-csak kinéznek, de a többiek katasztrófálisan ocsmányak, még a szájmozgásokat sem voltak hajlandóak precízen a szövegekhez igazítani. A város tud ízlésesen látványos és olykor túlzottan maradi is lenni. Viszont a rombolható környezete, leginkább az összecsapásokra kialakított belső tereiben, durván hatásos vakolat és törmelék záport képesek generálni a pontatlan lövedékek. A Mátrix egyes jeleneteit elevenítik fel az emberben. Ha fegyverünkben aktiváltuk a Gore modult, akkor pedig olyan vértengerben úszó vágóhíddá varázsolhatjuk a pályákat, hogy öröm nézni, ahogy lerobbannak a különböző végtagok a testekről.

A pályaszerkesztés nem váltja meg a világot, a mesterséges intelligencia pedig detroiti tróger módjára elitta az eszét. A gunplay könnyed, de nem élvezetes, sajnos inkább kifárad és unott lesz pár óra után, azért a fegyverfejlesztés nagyot ment rajta. Játékidővel nem spóroltak, vastagon 10 óra felett kapunk, persze hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy végig képes maximumon tartani a lelkesedésünket. Hangok hozzák a szükséges szintet, a főszereplőinket, mint Alex Murphyt Peter Weller, a Robotzsaru társát Anne Lewist pedig Nancy Allen szólaltatja meg. A nagy neveken kívül azért a szinkronok nem tették túlságosan magasra a mércét. Mindent feltéve egy lapra, a Nacon és a Teyon korábbi alkotásait is, akkor azért mindenképpen ajánlható a rajongóknak a Rogue City, meg van benne az zamatos RoboCop hangulat, ami a TV-k elé préselt minket a ’90-es években.

A játék tesztpéldányát a MagNew Games biztosította számunkra, köszönjük a lehetőséget.