A Microsoft történelmi stratégiai sorozata a Westwood és Blizzard klasszikusai mellett a hátam mögött hagyott ifjúkorom legszebb játékos emlékei közé tartozik. Az első és második részt rongyosra pörgettem, a trónkövetelők árnyékában meghúzódó harmadik felvonás azonban már kevésbé mozgatott meg, így amikor az Xbox Game Studios bejelentette a legújabb epizódot, fenntartásokkal vegyes érzés uralkodott el rajtam. A negyedik részt a Company of Heroes szériával bizonyító Relic Entertainment csapatára bízták, akik a World’s End nevű belsős stúdió bevonásával kezdtek bele a munkába.

Az új felvonás nyolc civilizációval nyit, ami első blikkre ugyan kevésnek tűnik, azonban a választható népek között annyira markáns az eltérés és annyira részletesen vannak kidolgozva, hogy vélhetően csak keveseknek lesz hiányérzetük. Az alkotók igyekeztek a lehetőségekhez mérten autentikusan bemutatni az eseményeket, a kampányt dokumentarista átvezetők fogják össze, amelyek rengeteg érdekes információval szolgálnak.

Az említett filmek bemutatják, hogyan épültek a normann várak, mekkora melót jelentett egy láncing elkészítése, vagy a mongol lovak mitől is voltak olyan különlegesek, de például a katapultok működéséről is megtudhatunk egyet és mást. A kampány küldetéseit úgy alakították, hogy a változatosságra ne legyen panasz, másfelől az egyes pályákat úgy építették meg, hogy azok hozzávetőleg hitelesen igazodjanak egy-egy fontosabb történelmi pillanathoz.

A Hódító Vilmos vezette normannokkal Anglia meghódításában, míg a franciákkal a százéves háborúban vehetünk részt. A mongolokat vezetve Batu kánnal és leszármazottaival égethetjük fel a fél világot, de az orosz birodalom felvirágoztatásában is részt vállalhatunk. Ha úgy tartja kedvünk a Szent Római Birodalom képviseletében is csatába vonulhatunk, de a játék az Iszlám Aranykoraként emlegetett Abbászida Kalifátus nevével fémjelzett időszakba is bepillantást enged.

A csaták továbbra is kő-papír-olló elven működnek, azonban hála az okos újításoknak, sokkal taktikusabb és kiegyensúlyozottabb összecsapásokat kapunk. Hangsúlyosabban jelenik meg a látótávolság, az erdők már nem csupán alapanyagként funkcionálnak, hanem menedéket is nyújtanak, a távolsági fegyverekkel szerelt katonákat magaslatra telepítve helyzeti előnyhöz juthatunk, a várfalakra pedig különböző egységeket rendelhetünk. Ami kifejezetten pozitívum, hogy ezeket a lehetőségeket a gép is előszeretettel használja. Az egységek útkeresése rengeteget javult, nagyobb tömegek mozgatása kevésbé jelent problémát, ráadásul akár az arcvonal megváltoztatására is lehetőség van, így rugalmasabban reagálhatunk a váratlan húzásokra.

A harcrendszer mellett mikro- és makromenedzsment tekintetében is számos kisebb-nagyobb újításra kell számítani. A különböző munkafolyamatokat kicsit felgyorsították, egy komolyabb haderőt rövidebb idő alatt lehet felállítani. A mezőgazdasági tevékenység egyszerűsödött, nem kell a földművesek kezét fogni minden pillanatban, pl. aratás után ismét bevetik a rájuk bízott földdarabot. A választható nemzeteknek természetesen vannak sajátosságaik és eltérő bónuszokat adnak. 

Az angolok fejlett védelmi stratégiával rendelkeznek, íjászaik messzebbre tudnak lőni és a telepeseik is vérmesebben védelmezik javaikat. A mongolok, nomád nép lévén könnyebben változtatnak helyet gyengéjük, hogy építményeik nem kőből vannak, ezért sérülékenyebbek. Ez a nép ugyanakkor kedvez az agresszív stratégáknak, hiszen minden lerombolt ellenséges épület után extra javadalmat kapnak. A Delhi Szultanátus technológiai vívmányai ingyen elérhetők, amit ellensúlyozandó a fejlődéshez tudósokra van szükségük, míg Kínában a dinasztiák létrehozásával férhetünk hozzá különleges extrákhoz. 

Ami a játék prezentációját illeti korántsem lehetünk elégedettek. Vizuálisan az új rész elmarad más kortárs címek mellett, bár valahol érthető, hogy az alkotók olyan felvonást igyekeztek összerakni, ami régebbi vasakon is elfogadhatóan teljesít. Sajnos hiába a kiválóan összerakott kampány és némiképp komplexebb játékmenet, ha ezeket az újításokat két évtizedes alapokra húzták rá. Kifejezetten élvezetes egy méretes sereggel felvonulni, azonban az összecsapásoknál nem éreztem az átütő erőt, ami egy ekkora haderőt egyébként jellemez.

Az egységek animációi helyenként idejétmúltak, ugyanakkor a készítők igyekeztek finom apróságokkal élethűbbé varázsolni a különböző helyszíneket. A Company of Heroes alatt is futó, azóta persze kipofozott Essence Engine összességében nem teljesít rosszul, azonban az optimalizálás egyelőre nem az igazi, elég egy kis köd, vagy népesebb dzsembori a képernyőn és máris hajlamos letérdelni a rendszer.