Az év legjobb kalandjátéka (2021) – Színes nyomok vezetnek a csúcsra

Megidézve a hátunk mögött hagyott év első felét, elég szegényes kínálatba botlunk, szerencsére az esztendő második etapja már hozott néhány olyan címet, amiért érdemes volt beizzítani a számítógépeket vagy konzolokat. A globális virnyák helyzet a játékfejlesztésre is rányomta bélyegét, rengeteg volt a csúszás az előre nem tervezhető akadályok miatt. Kaptunk néhány átiratot, a stúdiók pár régebbi adósságot is törlesztettek, új fejezettel bővültek kedvenc sorozataink és persze a független stúdióktól is kaptunk néhány kedves, elgondolkodtató vagy éppen formabontó alkotást.

Meglepően érdekes volt a Last Stop című kaland, amely három különböző történetszálat fogott össze, de játékként sajnos egyáltalán nem működött. Az orosz folklórra támasztották a Black Book címet viselő, szerepjátékos elemekkel megtűzdelt kalandot, míg a Road 96 szépirodalmi művekből inspirálódott. Kifejezetten jól sikerült a Lake című keserédes kisvárosi dráma, ahogy Francis Vendetti (The Artful Escape) zenés utazását is kedvenceink közé jegyeztük fel. A White Owls stúdió újfent egy szórakoztatóan bizarr, misztikus történettel jelentkezett, aminek egyik negatívuma az irritálóan lassú játékmenet volt és látványon is lehetett volna még polírozni. Elkészült egy újabb Doctor Who-játék, az okkultizmus és boszorkányság kellemes elegyét kínálta a Saint Kotar, amely egy ponton sajnos nagyon félrecsúszott. A Runaway és a Yesterday kalandokat jegyző Pendulo Studios Alfred Hitchcock klasszikusát gyúrta át… a Vertigo egy autóbalesetet elszenvedő író kálváriáját mutatta be.

5. 12 Minutes (Luis Antonio/Annapurna Interactive)

Luis Antonio két évvel ezelőtt kezdett bele az egyedi koncepciót villantó kalandjátékba, amely kifejezetten ígéretes alkotásnak tűnt, azonban az elvárásainknak csupán részben tudott megfelelni. A tizenkét perces etapokra osztott, felső nézetes kalandjáték a szűkös eszköztár és behatárolt játéktér ellenére is tartogatott néhány emlékezetes pillanatot, a nyomozás egy idő után fullasztóan monoton önismétlésbe fullad. A játék végig felnőttként kezelt bennünket, oktató rész nincs, kizárólag magunkra számíthattunk, szerencsére a továbbjutáshoz szükséges feladványok sosem generáltak frusztráló érzést. A karaktereket megszólaltató színészek (Daisy Ridley, James McAvoy és Willem Defoe) végig ripacskodás nélkül hozták a rájuk bízott szerepeket, a látvány inkább stílusosként jellemezhető, egyedül az animációk minősége rongálta az összképet.

4. Sam & Max Beyond Time and Space Remastered (Skunkape/Skunkape)

Az egykori Telltale-veteránokat sorakoztató Skunkape úgy döntött, ideje gatyába rázni a Sam&Max kalandjátékokat. A Save the World alcímet viselő epizód felújítása kifejezetten pofásra és szórakoztatóra sikerült, így tárt karokkal vártuk a folytatást, ami az elmúlt év utolsó hónapjában érkezett meg. A történet persze nem változott, így az eredeti felvonás ismeretében a kaland talán kevésbé hatott újszerűnek, azonban a felújítás minőségére ezúttal sem lehetett panasz. Átrajzolt textúrák, finomabb világítás és árnyékok jellemzik a játékot, javult a kamera kezelése és a hangokat, illetve zenéket is újrakeverték. Az alkotók ügyesen találták meg az arany középutat, pont annyit változtattak amennyi szükséges volt, így az újrakevert változat a rajongókat és újoncokat is képes volt megszólítani.

3. The Dark Pictures Anthology: House of Ashes (Supermassive Games/Namco Bandai)

A Supermassive Games nem keveset vállalt, amikor elhatározta, hogy antológiát készít a horror műfaj kelléktárát felhasználva. Az alkotók a harmadik felvonással újabb irányt vettek és az ún. exploration-horror stílusjegyeit próbálták játékos formában feltálalni. A készítők újító szándéka azonban egy kicsit visszafelé sült el, a karaktereket nehéz volt megkedvelni és a játékmenetet érintő módosítások sem működtek minden esetben. A sztori felemás lett, a csoki olvasztó hangulat viszont ezúttal is megvolt, ahogy a mélységben való bolyongás érzelmi és fizikális hatásait is sikerült ügyesen megjeleníteni. Az állóképekkel szemben a látvány mozgás közben már kevésbé volt ütős, némely karakter még a szörnyeknél is durvábban festett egyes helyzetekben és bizony a szinkron sem sikerült olyan jól, mint előzetesen reméltük. Az antológia harmadik darabja a szélsőségek között mozog, lehet szeretni és nagyon utálni, elsősorban azoknak készült, akik szeretik a filmes eszközöket alkalmazó játékokat.

2. Life Is Strange: True Colors (Deck Nine/Square Enix)

Bár a Deck Nine kifejezetten szép munkát végzett a Life is Strange előzményével, maradtak bennünk kétségek a stúdióval kapcsolatban. Amikor a DontNod dobni kényszerült a hírnevét megalapozó szériát elsősorban az volt a kérdés az amcsik képesek lesznek-e minőségi folytatást készíteni. Szerencsére az aggodalom alaptalan volt, ugyanis Alex Chen sztorija kifejezetten jól sikerült. A legújabb epizódban az alkotók újfent nem tértek ki a húzósabb témák elől, bár kétségtelen óvatosabban adagolták a misztikumot. A játék esztétikája igazodott a korábbi felvonásokhoz, azonban a pasztell helyett ezúttal sokkal élénkebb színvilággal találkozhattunk. Bár a történet végéhez közeledve a lendület alább hagyott és a párbeszédek minősége sem volt mindig egyenletes, a hibákkal együtt egy jól felépített és alaposan kidolgozott kalandot kaptunk, amire hosszú ideig szívesen emlékszünk vissza.

1. Sherlock Holmes: Chapter One (Frogwares/Frogwares)

A Sherlock Holmes specialistának számító Frogwares öt évet kotlott az újabb kalandon, amely részben a The Devil’s Daughter alcímet viselő epizód vegyes fogadtatásának köszönhető, részben pedig a globális járványhelyzet következménye volt. A Chapter One egyik újdonságát a szabadon bejárható mediterrán sziget szolgáltatta, ahol húszas évei derekán tartó ifjú Holmes szárnypróbálgatásainak lehettünk részesei. A ködös Albiont hátrahagyva színpompás és szórakoztató kalandot kaptunk, s ugyan az új felvonás nem lett tökéletes, simán helyet bérelt magának az utóbbi idők legjobb kalandjátékai között. Listánkon elég nagy verseny folyt az első helyért, végül a nyitott világból eredő masszívabb játékidő billentette Holmes felé a mérleg nyelvét, ráadásul a beígért extra tartalmak miatt az alkotás élettartama is hosszabbnak ígérkezik, így szerkesztőségünk döntése szerint az év legjobb kalandjátékának az ifjú detektív eredettörténetét választottuk.